Könyvajánló gyerekeknek: a Pozsonyi Pagony Kiadó oszi újdonságai

 In Szabadidő, kultúra és szórakozás

A Pozsonyi Pagony Kiadó őszi újdonságai között találunk keménylapos lapozókat, kicsiknek szólóképeskönyvet, mely a kistestvér születését dolgozza fel. Ismeretterjesztő kiadványt, melyből az óvodások megismerhetik régi mesterségeinket és öltöztetőkönyvet, melyből a kislányok kivághatják Vilmát és számtalan ruháját, minden évszaknak megfelelően. A kutyára vágyó kicsiknek Hanna és Gubanc kalandjait ajánljuk, mert ez egy igazi egymásratalálás képes története. De természetesen folytatódik a kedvelt Maszat sorozat is: Maszat számol és takarít. Nem maradnak olvasnivaló nélkül a nagyobb Berg Judit rajongók sem, hiszen az író új sorozattal kedveskedik nekik: a két kis dinó először a zsírkrtéta korban próbál megküzdeni a veszélyekkel, majd a mai világban fedezik fel a téli szalámis szendvicsek és főtt kukoricák mulatságos és kalandos világát.

A Pagony egyre inkább nyit az iskolások felé, és komolyabb olvasmányokat kínál a már önállóan olvasóknak: a lányoknak Maja tizenkét babáját Szegedi Katalin varázslatos illusztrációval, a fiúknak Dávid Ádám első regényét, A Virág utcai focibajnokságot, Rubik Anna vagány piros-fekete rajzaival, és a talpraesett Habakuk királyfi modern népmesei kalandjait pedig mindenkinek.?

 


 

Tölgyerdő meséi - Nyuszi álmosJulia Donaldson – Axel Scheffler

Nyuszi álmos

Nyuszi rettentően álmos, de sehol nem talál egy helyet, ahol nyugodtan pihenhetne. Vajon ki nem hagyja aludni? Nyitogasd az ablakokat, és te is megtudod! Keménylapos, ablakos kiadvány a legkisebbeknek, Papp Gábor Zsigmond hibátlan rímeivel.

Korcsoport: 1-3 éves

Oldalszám: 10 oldal

Ár: 1.490 Ft

Megjelenés: 2011. augusztus

 


 

Tölgyerdő meséi - MalacbújócskaJulia Donaldson – Axel Scheffler

Malacbújócska

Tyúk és Malac bújócskáznak. Malac mindenkire rábukkan, csak éppen tyúkot nem találja. Segíts te is a keresésben, nyitogasd ki az ablakokat, hátha ott van valahol! Keménylapos, ablakos kiadvány a legkisebbeknek, Papp Gábor Zsigmond hibátlan rímeivel.

Korcsoport: 1-3 éves

Oldalszám: 10 oldal

Ár: 1.490 Ft

Megjelenés: 2011. augusztus

A Tögyerdő-sorozat korábbi kötetei: A róka zoknija, Medve levelei

 


 

a legcsinosabb óriásJulia Donaldson – Axel Scheffler

A legcsinosabb óriás

(ford. Papp Gábor Zsigmond)

Gyuri, az óriás csinos szeretne lenni. Mi sem egyszerűbb, vesz a boltban magának egy nagy csomó elegáns új ruhát. Csakhogy hazaútja során sok-sok pórul járt állat jön szembe, és Gyuri szíve mindenkin megesik, így aztán hamarosan kilóg a gatyája. Még jó, hogy a bolt mellett ott vannak a régi ruhák. Hiszen őt meleg, nagy szívéért szereti mindenki… Gyönyörű, böngészhető, mulatságos képek, finom humor és nem tolakodó, fontos tanulság.

Korcsoport: 2-5 év

Oldalszám: 32 oldal

Ár: 1.850 Ft

Megjelenés: 2011. október 31.

A sorozat korábbi kötete: A majom mamája

 


 

elefántkönyv - kiselefánt születikAlona Frankel

Elefántkönyv – Kiselefánt születik

Kiselefántot mindenki nagyon szereti: egész nap a dzsungelben játszika mamájával, a papájával és a majmokkal. De a mama egyszer nőni kezd, és végül kibújik Elefántbaba. Minden megváltozik: Kiselefánt már nem a világ közepe. Dühös lesz szüleire, de végül a jótékony beszélgetés mindent megold. Egyszerű, tiszta mondatok, meleg színű, gazdag illusztráció teszi gyógyító, ölbeülős olvasmánnyá a könyvet.

Korcsoport: 2-5 év

Oldalszám: 40 oldal

Ár: 1.650 Ft

Megjelenés: 2011. október 25.

A sorozat korábbi kötete: Bilikönyv

 


 

mesterfaTörök Szilvi

Mesterfa

Mit csinál a bodnár és mit készít a bognár? Hol dolgozik az ács, és hogyan foltozza be a drótostót az edényeket? Találkozhatsz-e manapság még borbéllyal? Családnevünk, cégéreink őrzik még a régi mesterségeket. Török Szilvi legújabb könyvéből a legkisebbek is megérthetik, hogy mit dolgoznak-dolgoztak a mesterek. Az egyszerű, kedves illusztrációkon minden rejtélyes eszközt megtalálsz az ácskalapácstól a vetélőig!

Korcsoport: 2-5 éves

Oldalszám: 48 oldal

Ár: 1.850 Ft

Megjelenés: 2011. október 25.

 


 

vilma ruhái - öltöztetőkönyvHorváth Mónika

Vilma ruhái – Öltöztetőkönyv

Vilma, ez a kíváncsi és játékos kislány vissztér! Csak ki kell pattintani a kislányt és ruháit, Horváth Mónika pedig gyönyörű, mintás színzeőket rajzolt, tavaszra, nyárra, őszre, télre. Mindent ki lehet festeni, színezni, majd felöltöztetni Vilmát. A nagyobbak apró kiegészítók tömegét vághatják ki, amivel feldíszíthetik Vilmát és ruháit. Kislányoknak különleges, művészi foglalkoztató.

Korcsoport: 4-8 éves

Oldalszám: 32 oldal

Ár: 1.790 Ft

Megjelenés: 2011. november 7.

 


 

a kéményseprő hóemberVégh György – Molnár Jacqueline

A kéményseprő hóember

Végh György hóembere nem mindennapi figura: nyúlánk, játékos, hosszú színes sálja libeg utána. De nem dologtalan! Mivel nagyszerű kötéltáncos, a házak tetején sétálva Budapest kéményeit tisztítja. A
népszerű szerző meséje életében nem jelent meg soha teljes terjedelmében. Most Molnár Jacqueline vidám, színes rajzaival olvashatják ezt az igazi téli mesekönyvet a gyerekek.

Korcsoport: 5-10 éves

Oldalszám: 64 oldal

Ár: 2.150 Ft

Megjelenés: 2011. október 25.

 


 

két kis dinó a zsírkréta korbanBerg Judit – Kőszeghy Csilla

Két kis dinó a zsírkréta korban

Trikó és Nyamm, a triceratopsz és tirex gyerekek egész picik. Ez a zsírkréta korban sajnos nem túl előnyös: jó lenne megnőni, mert a ragadozók dübörgő léptei és a vulkánkitörések fenyegtik őket. Csakhogy a varázskráter a mai világba repíti őket, ahol megismerkednek az emberekkel, a cinkeszaurusszal, a vaddinóval, at exprexvonattal, a tirexek távoli, bömbölő rokanaival. Kalandos, mulatságos mese a méltán népszerű Berg Judittól, Kőszeghy Csilla kedves-humoros rajzaival. Nagybetűs, szellős szedése miatt első olvasóknak kifejezetten ajánljuk!

Korcsoport: 6-10

Oldalszám: 72 oldal

Ár: 2.350 Ft

Megjelenés: 2011. november 7.

 


 

a virág utcai focibajnokságDávid Ádám – Rubik Anna

A Virág utcai focibajnokság

A Kovács családban senki sem egyszerű eset. Nagyi a női futball koronázatlan gólkirálynője és nyugalmazott edző; Apu rőtszakállú, hallgatag zeneszerző; Anyu az elsózott levesek és a pólókészítés szakértője; Gerda a gitártépés mestere és Small Paul-őrült; Milán bőgőmasina és csodakapus; Koppány pedig, nos, ő a világ legnagyobb koppolóművésze. Aztán a Virág utcai focibajnokság döntőjén baleset történik. Az otthoni harmónia egy csapásra szertefoszlik. Képes lesz-e Koppány újra összekovácsolni a Kovács családot? A focival a középpontban, nem csak a fociról, hanem összetartásról, hősiességről, barátságról és a szeretet erejéről, a magyar ifjúsági regény klasszikusaink a nyomában.

Korcsoport: 6-12 éves

Oldalszám: 104 oldal

Ár: 2.590 Ft

Megjelenés: 2011. november 14.

 


 

maszat számolBerg Judit – Agócs Írisz

Maszat számol

A közkedvelt Maszat-sorozat legújabb részében Maszat először mindent megszámol, amit lát az utcán, aztán kitakarítja a lakást. Kiderül, hogy takarítani nem is olyan unalmas és bosszantó, mint Maszat gondolná. Csak a porszívó ne lenne olyan hangos! Szerencsére kiderül, hogy igaziból ő egy porevő dinó, nem kell félni tőle, csak meg kell etetni. Maszattal játék a számok megtanulása és a közös takarítás is – hiszen mint a kis olvasók, az ő lételeme is a játék. Agócs Írisz kedves, találó, színes rajzaival.

Korcsoport: 2-5 éves

Oldalszám: 48 oldal

Ár: 1.680 Ft

Megjelenés: 2011. november 7.

 


 

hanna és gubancKőszeghy Csilla – Both Gabi

Hanna és Gubanc

Hanna mindig is szeretett volna egy kiskutyát. Üldögél az apja fodrszatában és nzi az utcát, amikor fölbukkan egy szőrgombóc. Hanna követni kezdi az ide-oda guruló és bukdácsoló lényt, míg végül
befogadja a magányos kiskutyát. és a szálak végképp összegubancolódnak. Gyönyörű, vicces és kedves képeskönyv a barátságról és az egymásra találásról.

Korcsoport: 2-5 éves

Oldalszám: 40 oldal

Ár: 1990 Ft

Megjelenés: 2011. november vége

 


 

Tulipánháború - Mesék Habakuk királyfirólSzakács Eszter – Takács Mari

Tulipánháború – Mesék Habakuk királyfiról

Habakuk királyfi Felső-Petúniában él királyi családjával. Mint minden rendes királyfinak, neki is küldetéseket és hőstetteket kell végrehajtania, amelyek akár reggeli közben is megtalálhatják. De a kis királyfi talpraesett és bátor szívű, nem kell félteni! A virágrabló szörnyeteget felveteti a királyi kertészetbe, a hisztis kishúgáról kideríti, hogy manók cserélték el, és leereszkedik a manókirály barlangjába. Még a loncsos fenevad sem riasztja vissza, főleg, amikor kiderül, hogy ki rejtőzik a rémisztő álruha alatt… A 11 modern mesében egy okos, mai kisfiú vág keresztül a mindennapok és a népmesék kalandjain. Takács Mari életteli, színes illusztrációinak segítségével családtagjainkká válnak a királyi család tagjai.

Korcsoport: 6-10 éves

Oldalszám: 120 oldal

Ár: 2.690 Ft

Megjelenés: 2011. november 20.

 


 

maja tizenkét_babájaFiny Petra – Szegedi Katalin

Maja tizenkét babája

Majának nincsenek babái. De egy napon elutazik a nagymamájához Balatonfüredre, és otthon hagyja a plüssállatait. Még szerencse, hogy a nagymama villájának padlásán ott árválkodik tizenkét dühös baba,
akiket valakinek ki kell engeztelnie. Maja, ez a melegszívű, de határozott kislány mindenkivel megtalálja a hangot. Csahogy az egyik babát elragadja egy sirály és a kikötőben vad kutyák támadják meg. Indulhat a mentőakció! 12 baba, 12 különös és megnyerő személyiség és egy boldog befejezés. Szegedi Katalin finom, sokrétű illusztrációval.

Korcsoport: 5-10 éves

Oldalszám: 64 oldal

Ár: 2.750 Ft

Megjelenés: 2011. november 20.

 


 

szutyoksáriAnnie M. G. Schmidt – Fiep Westendorp

Szutyoksári

Szutyoksári és kutyája, Koszmók, mindig bajba keverednek: hol a festékes vödör borul a fejükre, hol a szupererős mosóport öntik bele a fürdővízbe, hol pedig a szülinapi torta pottyan a tóba. Így aztán nem csoda, ha Sári fél óránál tovább sosem marad tiszta. Még szerencse, hogy a szíve a helyén van, mindenkin segít, aki bajba keveredik, így aztán a sok nevetés és bukdácsolás után mindig tisztán és vidáman ünnepelhetünk Szutyoksárival. A holland gyerekirodalom klasszikus írója, Annie M. G. Schmidt könyveit számtalan nyelvre lefordították, most végre magyarul is olvashatók művei. A kötet hat képes mesét tartalmaz.

Folytatás várható 2012. első félév: Jip és Janneke

Korcsoport: 4-8 éves

Oldalszám: 96 oldal

Ár: 2990 Ft

Megjelenés: 2011. november vége

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search