Varázslatos kirándulás

0

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, akit Petinek hívtak. Peti látszólag egy átlagos kisfiú volt, rövid barna hajjal, nagy barna szemekkel. Viszont volt neki egy Varázskönyve, aminek a segítségével hihetetlen kalandokban lehetett része minden éjjel, míg iskolatársai az igazak álmát aludták. Nem kellett mást tennie, mint fellapoznia kedvenc könyvét, és hamarosan csodálatos birodalmakba jutott el, csak a visszatérésekkel akadt némi nehézsége időnként. Ezen az éjszakán is éppen ez történt. A könyvet lapozgatva egy háborgó tengeren találta magát, ahonnan egy gyönyörű szigetre vetette partra a vihar. Amikor magához tért, halk neszre lette figyelmes.

- Ki van ott? – motyogta bátortalanul.

Kérdésére egy kutya vakkantása volt a válasz. Aranyos, barna szőrű, lógó fülű kutya volt, nagy tappancsokkal. Ezért aztán új barátját elnevezte Talpasnak. Együtt indultak el felfedezni a szigetet. A nap sütött, jó idő volt és a sziget tele volt szép fákkal, virágokkal, így jókedvűen futkároztak egyik fától a másikig. Egyszerre csak egy hatalmas csigaház előtt találták magukat. Peti óvatosan körbejárta. Amikor a bejáratához ért, egy kedves baseball sapkás csigafiút pillantott meg: éppen egy friss salátalevelet rágcsált. Ebben a pillanatban ő is észrevette Petit, és a csaholva ugra-bugráló Talpast. Gyorsan be is húzta csápjait, és visszahúzódott házikójába. De Peti nagyon kíváncsi volt, megvárta, amíg újból kibújik, és beszélgetésbe kezdett a szimpatikus csigafiúval:

- Szia! Te ki vagy? És hogy nőttél ekkorára? Az én nevem Peti.

- Én egyszerűen csak Csiga-biga vagyok. A szüleim és a testvéreim is ekkorák, nincs ebben semmi különleges. De Te hogy kerültél ide?

Peti elmesélt történetét, és igazából ekkor kezdett elgondolkozni azon, hogy fog majd hazajutni. Csiga-biga elmondta, hogy van egy jó barátja, a süni. Õ több helyen járt már, és talán azt is ismeri, aki segíteni tud Petinek. Elindultak megkeresni. Mivel Peti sokkal gyorsabb volt Csiga-bigánál, Talpasról nem is beszélve, egy idő után Csiga-biga elmondta, hol találják meg, és Petiék újból ketten folytatták útjukat.

Egy gyönyörű tisztáson át vezetett útjuk, melynek szélén egy hatalmas úri tök integetett feléjük. Nagyon szeretett ugyanis beszélgetni, és minden jövevényt nagy-nagy örömmel fogadott. Petinek különösen örült, hiszen őt még nem ismerte, és soha nem látott ilyen kisfiút. Azt is tudta, hogy jó irányba mennek, ha a sünihez tartanak, sőt még egy kis sütőtök levessel is megkínálta Petit, aki már éppen kezdett éhes lenni. Vidáman integetve búcsúztak el egymástól. Hamarosan elértek a sünihez, aki már hallott jöttükről Kokotól, a kakadutól, aki észrevétlenül követte Petit partra vetődése óta. Õ volt ugyanis a jóságos tündér segítője. Õ vitte neki híreket az erdőből, az egész szigetről. Kokó látta Peti „érkezését”, és kíváncsian várta, mit fog csinálni ez a kisfiú ezen az idegen helyen. Útja során látta, hogy nagyon kedves, jóravaló kisfiú, érdemes arra, hogy a jó tündérrel találkozzon.

Süni is úgy gondolta, hogy Petin csak a jóságos tündér segíthet, de a tündér házát csak az erdei manó segítségével fogja megtalálni. Azt még elmondta merre induljanak, és elindult almát gyűjteni. Egyszer csak Peti és Talpas lódobogásra lettek figyelmesek. Egy kicsi, szakállas emberke közeledett feléjük, egy póni félén. Amikor megálltak Petiék előtt, a kisfiú hangosan köszönt, és bemutatkozott:

- Szia! A nevem Peti. Te ki vagy?

- Én egy erdei manó vagyok, ő pedig Matyi, a lovam, aki se nem póni, se nem ló, de nekem éppen jó. A reggeli lovaglásomat végzem. Ilyenkor szoktam megnézni, hogy minden rendben van-e az erdőben. Ha beteg állattal találkozok, hívom a tündért, aki meggyógyítja őket, ha kidőlt fát találok az erdő szellemét hívom segítségül, hogy döntsön a sorsa felől.

Te mi járatban vagy?

- Én a jóságos tündért keresem, mert haza szeretnék menni…

A kis manó figyelmesen hallgatta Peti beszámolóját, majd felajánlotta neki:

- Gyere velem ma reggel, elmegyünk együtt a tündérhez! Van nekem egy láma barátom Luise, ő majd hoz a hátán. Ekkor az erdei manó elővett egy kicsi sípot, és háromszor belefújt. A láma azon nyomban ott termett, és boldogan vette a hátára Petit. Így indultak el a tündér házához.

Hát amint egy kis tó mellett haladt el az útjuk, éktelen gágogásra lettek figyelmesek:

- Mi a baj, Máté? – kiáltotta oda a kismanó egy lúdnak, aki a tóparton feküdt, és nagyon furcsán tartotta a szárnyát.

- Igazából nem is tudom. Egyszer csak rám pottyant valami az égből, és azóta nem tudom mozdítani a jobb szárnyamat.

- No várj csak, megnézem mi lehet a baj?….. Ez bizony eltört! Látod Peti, ilyenkor szoktam a jóságos tündér segítségét kérni. Most felteszem Mátét Matyi hátára. Õ is velünk jön.

Útközben, hogy jobban teljen az idő, no meg hogy Máténak se fájjon úgy a szárnya, énekelgettek. Peti minden verset és éneket elmondott új barátainak, amit az óvodában tanult. Tudta, hogy az anyukáját is mindig felvidítja, ha énekel neki.

Közben észre sem vette, hogy megérkeztek. Gyönyörű zöld völgyben voltak, a közepén egy virágokkal teli kis házikó. Mikor meglátta, rögtön tudta, hogy ez csak a jóságos tündér háza lehet. Amikor bekopogtattak, meglepődve látták, hogy a tündér sírdogálva ül az ablak előtt.

Az erdei manó láttára felvidult, és elmondta, hogy a boszorkány tanítványai, Tincsi, Tütyi és Fütyüri elcsenték a varázspálcáját, amíg ő a virágokat öntözte. Peti rögtön felajánlotta a segítségét. Neki ebben már nagy tapasztalata volt. A kishúgának ugyanis mindig ő segített megtalálni a játékait, vagy visszaszerezni azokat, ha valaki elvette tőle. Kiderült, hogy a három jómadár a boszorkány segédje, így azelőtt kellene visszaszerezni a varázsbotot, mielőtt odadnák neki. Mert persze a boszorkány uralma alatt odalenne ennek a szigetnek a szépsége, kedvessége.

A manó felpattant Matyi hátára, Peti Lusieéra, és elvágtattak abba az irányba, amerre a tündér mutatott. Hamarosan meg is látták a menekülő jómadarakat. Próbáltak minél gyorsabban szaladni a boszorkány viskója felé, főleg amikor észrevették a közeledő manót és Petit. De Matyiékkal nem tudták felvenni a versenyt. Amikor Petiék utolérték őket. Tincsi övében megpillantották a csillogó varázsbotot. Peti egy hirtelen mozdulattal kirántotta onnan a varázsbotot, és mire Tincsi felfogta volna, mi történik, már fel is pattant Lusie hátára, és villámgyorsan elnyargalt vele a jóságos tündérhez. Mire visszaért a tündér már bekötözte Máté szárnyát, és nagyon megörült, amikor megpillantotta Peti kezében a varázsbotot. Csak ekkor volt elég idő arra, hogy bemutatkozzon Peti, és elmondja jövetele célját. Miután a tündér meghallgatta, természetesen megígérte, hogy segít neki, hiszen a kisfiú is nagy szolgálatot tett neki azzal, hogy visszaszerezte a varázspálcáját. Egy feltételt azonban szabott: Petinek meg kellett ígérnie, hogy ezentúl szót fogad szüleinek. Persze ezt már Peti is így gondolta a sok kaland után. Boldogan köszönt el új barátaitól, és megígérte nekik azt is, hogy soha nem fogja elfelejteni az itt töltött napot.

Ezután a jóságos tündér elmondott egy varázsigét, két óriási kört rajzolt a pálcájával, és Peti egy pillantás alatt a szobájában találta magát.

 


askm

Tetszett? Oszd meg!

Mondd el a véleményed!