Túl sok játék!

 In A gyermekek fejlődése, nevelése

Ha a szülők túllőnek a célon, és a jó szándékú rokonok is azt hiszik, hogy mindenre szükség van a gyerek kívánságlistájáról ahhoz, hogy teljesen elégedett legyen, megtörténhet, hogy a játékok valósággal elárasztják a házat. Mit tehetsz ebben az esetben?

Játékok káosza

A szülők számára a sok játék több rendetlenséget jelent. A gyerekek számára pedig szintén kellemetlen lehet, hiszen a rengeteg inger egyszerűen túlterheli a kicsi érzékelő képességét. Amellett, hogy a lakás játékbolthoz hasonlít, a sok játék a várt hatás ellenkezőjét váltja ki és síróssá, unatkozóssá teszi a gyereket. A túl erős stimulálás és a túl sok választási lehetőség visszahúzódó gesztusokat, viselkedést idézhet elő. A sok inger, ami egy időben árad a gyermek felé, nem tesz mást, csak megnehezíti az információk szétosztási folyamatát az idegrendszerében.

A gyermeket körülvevő számtalan játék által az egyes darabok elveszítik egyedülállóságukat és értéküket a kicsi szemében. Természetes módon a kisgyerekek sorban játszanak az egyes játékokkal, mindegyiket egyenként alaposan felfedezve. A túl sok játék elronthatja ennek izgalmát, és csökkenti az esélyét annak, hogy a gyerek teljesen felfedezzen és megismerjen egy játékot, fejlesztve ezáltal a kreativitását és a fantáziáját.

Ha túl sok játék van egyszerre a gyermek körül, akkor mindegyiket csak kézbe veszi, majd hamar eldobja, esetleg eltöri, hiszen már karnyújtásnyira van tőle a következő darab. Nagyobb korban ezeket a gyerekeket nem lelkesíti majd sem a különböző játékok izgalma, sem pedig maga a győzelem. A szülők nagylelkűsége ebben az esetben negatívan fog hatni a gyermek jellemfejlődésére is.

 

gyerek játszik

 

Játék-alternatívák

Mennyi játéka kell legyen egyszerre egy kicsi gyereknek? Milyen játékok stimulálják leginkább a kreativitást és a különböző képességek fejlődését?

Szakértők egy olyan összeállítást  javasolnak, amely leginkább olyan játékokat tartalmaz, amely a gyerekek különböző képességeit fejlesztik: meséskönyvek, építőkockák, rajz és festékkészletek, színes gyurmák. Szintén jó készségfejlesztő játék a marionett-bábu és a puzzle is.

Válassz minőségi játékot! Azt a fajtát, ami egyszerű anyagokból készült, mutatós és többféleképpen lehet vele játszani: színes fa építőkockák, kisautók és öltöztethető babák. Igyekezz olyan játékokat választani, amely sok apró alkotóelemből áll és működésére mindegyikre szükség van. A gyerekek hamar elszórják vagy eltörik ezeket, ezáltal pedig használhatatlanná válnak.

Korlátozd a játékok számát! Egy gyereknek nincs szüksége 5 játékbabára, 72 doboz színes ceruzára vagy 1000 építőkockára. A kevesebb néha több alapigazság ebben az esetben is érvényes.

 

játékok

 

Csere-bere

Végül is mi a legegyszerűbb megoldás? Cserélgetés. Egyszerre ne legyen a gyermek keze ügyében csak 10-12 játék, majd pár nap múlva cseréld le ezeket más darabokra. Arra ügyelj, hogy a játékok között minden alkalommal legyen több különböző típusú is, például építőkocka és színes ceruza is.

Sok anyuka alkalmazza ezt a stratégiát. A cserélgetés “frissen tartja” a játékokat, vagyis az élményt, amelyet nyújtanak. Jó érzés mindig újra elővenni és felfedezni, hiszen a gyerekek sokat közülük hamar elfelejtenek. Egy következő alkalommal ugyanaz a játék akár teljesen más benyomást is kelthet, mint előzőleg.

Természetesen egyesek nagyon ragaszkodnak némelyik játékhoz, mint például egy plüssmackóhoz. Ezek bizalmat és stabilitást jelentek, ezért egy ilyen darab mindig legyen elérhető a gyerek számára.

A felesleges játékokat ajándékozd el olyan ismerős gyerekeknek, akiknek nagyobb szükségük van rá, de akár gyermekotthonokat is támogathatsz velük.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search