Természetes módszerek a napégés kezelésére

 In Házipatika és természetgyógyászat

A leégések többsége nyáron történik, azonban a téli hónapokban sem ritka jelenség. A túlzásba vitt napozásnak köszönhetően a bőr kivörösödik és a kellemetlen égető, viszkető érzés napokig megmarad. Súlyosabb esetekben ezeket a tüneteket láz és nagy fájdalmak, hányinger, hidegrázás is kísérheti, ilyenkor mindenképpen célszerű orvoshoz fordulni. Enyhébb esetekben azonban a házi gyógymódok is segíthetnek a kipirosodott és érzékeny bő nyugtatásában és mihamarabbi gyógyulásában.

napégés általában a gyerekeket érinti legjobban, hiszen bőrük sokkal érzékenyebb és vékonyabb, ezáltal pedig jobban ki vannak téve a nap károz sugarainak. A megfelelő napvédelem a gyerekek számára rendkívül fontos, azonban a legnagyobb körültekintés mellett is előfordulhatnak “balesetek”. Az ismételt égések allergiát, és a bőr rugalmasságának elvesztését eredményezi, az éveken át tartó rendszeres, erős napsütésen való tartózkodás pedig bizonyítottan szerepet játszik a bőr daganatainak kialakulásában.

 

Természetes segítség napégés ellen

A leégett bőreterületet nem javasolt zsíros vagy olajos krémekkel, testápolókkal bekenni közvetlenül napozás után. Ezek a szerek eltömítik a pórusokat, ezáltal mintegy “bezárva” a fájdalmat és a forróságot a bőr felső rétegeibe. A szappan és más erős kémhatású mosakodószerek használata szintén nem ajánlott, mivel ezek összetételüknél fogva irritálhatják a bőrt.

Természetes gyógynövények közül napégés ellen a következőket érdemes kipróbálni: aloe vera, kamilla, körömvirág, rozmaring vagy bodza. Ezeket külsőleg és belsőleg – teák formájában – is alkalmazhatjuk. A leégést követő időszakban rendkívül fontos a megfelelő folyadékpótlás, ezért fogyassz minél több vizet és gyógyteát ezekben a napokban!

 

napégés ellen természetesen
Napégés esetén segít az aloe és a kamilla

 

A napégés kezelése enyhébb esetekben nem szorul orvosi segítségre, ilyenkor nagyanyáink bevált praktikáit is ki lehet próbálni:

? az aloe vera ősidők óta használt csodaszer az égési sérülések gyógyításában. Az aloe gélje antibakteriális hatású, amely az immunrendszert stimulálva elősegíti a hámréteg gyógyulását.

? a kamilla szintén évezredek óta használt gyógynövény, leginkább gyulladáscsökkentő hatásáról ismert. Virágából erős teát készítve borogatásként alkalmazhatod a leégett bőrfelületen.

? a körömvirág nem csak gyulladáscsökkentő, hanem antibakteriális és gombaölő hatása révén számos esetben alkalmazható gyógynövény. A friss égési sérüléseket teával borogasd, későbbi gyógyulását pedig körömvirágkrémmel segítsd elő. A hűvös borogatás segít a fájdalmak enyhítésében is.

? a levendula, rozmaring és eukaliptusz nyugtató hatása révén szintén jó megoldás lehet a begyulladt bőrre. Ezeket az olajokat langyos fürdővízbe csepegtetve vagy aromaterápia formájában lehet használni, friss égési sérülésekre küzvetlenül ne kenjük őket.

? zöldségek közül bőrnyugtató és gyulladáscsökkentő hatása van a paradicsomnak, a burgonyának és az uborkának is. Ezeket vékony karikákra szeletelve vagy pépesített formában pakolásként helyezd a kipirosodott bőrfelületre. Mivel frissítő és hűsítő hatásuk is van, a kellemetlen melegségérzet is csökkenthető általunk.

? a joghurtos, tejfölös pakolást is érdemes lehet kipróbálni, azonban ezt a módszer nagyon sokan vitatják. Erre  célra natúr joghurtot vagy zsírszegény tejfölt válassz, amely lehetőleg mentes mindenféle adalékanyagtól.

A leégett bőr gyógyulását elősegíti továbbá ha megfelelő mennyiségű tejet iszol, valamint C- és E-vitaminban, béta-karotinban és cinkben gazdag ételeket eszel. A megfelelő folyadékpótlás elengedhetetlen ebben az esetben, ezért fogyassz sok vizet, frissen préselt gyümölcs- és zöldségleveket valamit gyógyteákat.

Fontos azt is figyelembe venned, hogy ezek a természetes módszerek a legtöbb esetben csupán hűsítik és megnyugatatják a leégett bőrt, de a gyógyulást nem mindig segítik elő. Enyhe napégésre természetesen nyugodtan használhatóak, de komolyabb égési sérülések esetében mindenképp fordulj orvoshoz!

Ha a boltban vásárolt termékeket részesíted előnyben, akkor is lehetőleg olyanokat válassz, amelyben aloe vera, panthenol, vagy az előbb felsorolt gyógynövények valamelyike található. Ezek a természetes összetevők segítenek megnyugtatni a bőrt és elősegítik annak mihamarabbi gyógyulását.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search