Szemüveges gyerekek

 In A gyermekek fejlődése, nevelése

Szemüveges gyerekek

Manapság már sokkal szélesebb választék áll a szülők rendelkezésére, ha gyermekünknek kell szemüveget vásárolnunk, mint az előző évtizedekben. A vidám és színes keretek azonban nem minden esetben elégségesek ahhoz, hogy a kicsi ne traumaként érje meg ezt az időszakot. A legkisebbek számára még nem annyira feltűnő a társaitól való kisebb-nagyobb mértékű “eltérés”, azonban egy nagycsoportos óvodásnak vagy kisiskolásnak már zavaró lehet. A gyermek önbizalma és önértékelése szempontjából meghatározó szerep jut annak, hogy a szemüveg viseletét pozitív vagy negatív élményként éli meg.

Emlékezz vissza saját iskoláskorodra – a legkisebb változás, a többiektől való eltérés is mennyire szembetűnő volt, és – bár közhelynek tűnhet – a gyerekek bizony nagyon kegyetlenek tudnak lenni egymással szemben egy ilyen esetben. A legtöbb kisgyermek, akinek szemüveget kell viselnie általában attól fél, hogy társai emiatt kicsúfolják majd. A kissé visszahúzódó gyermekek pedig sok esetben még inkább elzárkóznak a közösségtől, ha szemüvegessé válnak. Szülőként előre fel kell készülnöd arra a forgatókönyvre is, hogy az ebben az időszakban az amúgy is sérülékeny gyermekedet pajtásai ingerelni, csúfolni vagy esetleg bántani fogják.

A te feladatod zökkenőmentessé tenni ezt az időszakot, és a lehető legtermészetesebb, legpozitívabb élménnyé varázsolni a szemüvegviselést. Hiszen sok gyermek visel szemüveget , és ma már igazán szép szemüvegkeretek közül közösen választhatjátok ki a leginkább megfelelőt.

 

Honnan tudhatod, hogy gyermekednek szemüvegre van szüksége?

A szemüveg szükségességének első jeleit te magad, vagy gyermeked pedagógusa veheti észre: nem látja jól a táblát, bandzsít, helytelenül írja le a feladatokat, fejfájásra panaszkodik vagy sokat dörzsöli a szemét. Kisebb gyermekek esetében például képnézegetés, színezés vagy rajzolás közben lehet észrevenni, ha túl közel hajol a papírhoz.

Újszülöttkorban a gyermekorvos alaposan megvizsgálja a pici látását, azonban ha ekkor nem talál semmilyen rendellenességet, akkor valószínűleg jó ideig nem kerül sor egy újabb szemvizsgálatra. Amikor a baba eléri a nyolc-tíz hónapos kort, célszerű egy újabb vizsgálatosn részt venni, illetve ellenőrizni kell a gyermek látását mielőtt óvodába és iskolába megy.

A szemészeti vizsgálat nem jár különösebb kellemetlenségekkel, egyik leggyakoribb módja pedig a számítógépes ellenőrzés. Szintén megbízható módszer a skiaszkópia, amely során az orvos szemcseppet juttat a gyermek szemébe, majd egy kézi műszer segítségével vizsgálja azt meg. Olyan szemorvost vagy látszerészt válassz, amely kellő tapasztalattal rendelkezik a gyerekek vizsgálatában, így kevésbé lesz majd ijesztő a kicsi számára az egész procedúra.

Ha az orvos úgy véli, hogy gyermekednek szemüvegre van szüksége, igyekezz csalódottságodat leplezni előtte. Vedd könnyedén a dolgot, rendeld meg a szemüveget, és válasszatok a gyermekkel közösen egy igazán vagány keretet. Erre érdemes kicsit többet áldozni, hiszen a csemetéd jó esetben is hónapokig fogja hordani azt. Ha anyagi nehézséget okoz a szemüveg megvásárlása, semmiképp sem a gyermek előtt beszéld meg a látszerésszel a részletfizetési feltételeket, vagy ne a gyerek előtt alkudozz – nr érezze azt, hogy számodra ez bármiféle terhet is jelent.

 

szemüveges gyerek

 

Nézzen jól ki – érezze jól magát!

A szemüveg és a szemüvegkeretek gyakorlati hasznán túl érdemes a szemüvegviselés érzelmi oldalait is számba venni, ezekről beszélgetni gyermekeddel, annak érdekében, hogy felkészítsd őt az előtte álló nehézségekre. Biztos, hogy nem a te gyereked lesz az egyetlen az iskolában, sőt valószínűleg az osztályban sem, akinek szemüveget kell hordania, de biztosnak kell lenned szülőként abban, hogy csemetéd készen áll arra, hogy szembeszálljon az útjába kerülő akadályokkal.

Először is értesd meg vele, hogy ne adja oda senkinek a szemüvegét, még akkor sem, ha szünetben kérlelni fogják, hogy “Légyszíves, csak fel szeretném próbálni, hogy áll!”, hiszen ez a legbiztosabb módja annak, hogy a szemüveg összetörjön, és gyermeked zavarba jöjjön, hogy nem tudott a szemüvegére vigyázni, és hogy ismét nem lát jól. Másodszor vértezd fel egészséges önbizalommal, hogy le tudja magáról rázni a játszótéri gúnyolódásokat. Értesd meg vele, hogy csak azok a gyerekek gonoszkodnak vele, és a felnőttek teljesen más véleményen vannak.

Végül, de nem utolsó sorban figyelj arra, hogy megtanítsd gyermekednek a szemüveg gondozásának és a szemhigiéniának a legfontosabb elemeit. Rendszeresen tisztítsd a szemüvegét, vidd el rendszeresen szemészeti szűrővizsgálatokra, valamint vásárolj neki új kereteket, ahányszor kinövi azt vagy pedig arcformája megváltozik.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search