Magyarországon évente 14 ezer gyermek veszik el

 In A gyermekek fejlődése, nevelése

Az Európai Unió tagországai közül arányaiban Magyarországon veszik el a legtöbb gyermek. Szerencsére a többség előkerül. Íme, az okok és adatok.

Tizennégyezer gyermek

Az Európai Unió legfrissebb elérhető adatai szerint arányaiban Magyarországon tűnik el a legtöbb gyermek. A legutóbbi adatszolgáltatás szerint 14 ezer gyermek eltűnését jelentik be egy esztendőben, de szerencsére a többség előkerül.

Az aktív körözések száma általában száz alatt van, de az elmúlt években az eltűnt, és meg nem talált gyermekek száma meghaladja az ezer főt – írja a gyerekfigyelo.hu.

Május 25: az eltűnt gyermekek világnapja

A gyermekek eltűnése világjelenség, és nem is most kezdődött. A világnapot 1983 óta tartják meg Ronald Reagan amerikai elnök kezdeményezésére minden év május 25-én. 1979-ben ezen a napon tűnt el New York városából egy hat éves kisfiú Etan Patz, ami óriási sajtónyilvánosságot kapott. Rá és sorstársaira emlékezve indult útjára négy évvel később az eltűnt gyermekek világnapja.

Az Egyesült Államokban évente 850 ezer gyermek tűnik el, míg az Unió területén évente 250 ezer gyermek eltűnését jelentik be a hatóságoknak. A legtöbben Nagy-Britanniában vesznek el, évente 140 ezer gyermek.

Nem a családoktól mennek el a gyermekek

A hazai statisztikai adatok szerint a gyermekek nem elsősorban a családokból tűnnek el, hanem a nevelőintézetekből. A bejelentett esetek 85%-ában valamilyen intézetből tűnnek el a gyermekek, és csak 15%-uk családoktól.

Az okok igen szerteágazóak. A nevelőintézetből megszökő gyermekek, sokszor csak kalandból, vagy éppen családjuk után kutatva szöknek meg, a családoktól megszökő gyermekeknél a szegénység és kilátástalanság, vagy éppen a bántalmazás a legfőbb okok. Gyakran a rossz bizonyítvány miatt késő gyermek is eredményezhet bejelentést.

A közhiedelemmel ellentétben a gyerekrablás Magyarországon szinte ismeretlen jelenség, több mint 25 éve nem volt rá példa.

A többség előkerül, riasztó trend

A hazánkban eltűnt gyermekek harmada néhány órán belül előkerül, a második harmad napokon belül, a döntő többség pedig egy hónapon belül biztosan hazajut. Sajnos azonban évente rendszeresen akad több mint száz eset, amikor a gyermeknek nem akadnak nyomára.

Sajnos az eltűnések száma emelkedő tendenciát mutat, míg 2009-ben még tízezernél kevesebb gyermek tűnt el, addig 2011-ben már 14 ezer gyermek eltűnését jelentették be a hatóságoknak.

Recent Posts

Start typing and press Enter to search