Kólikás baba

 In Csecsemők és újszülöttek

 

Kólikás baba

Az újszülött azáltal, hogy sír, fel akarja hívni magára a figyelmet, a szülő törődését igényli. Gyakran el is éri a célját, főként ha elsőszülött gyermekről van szó.

Ha azonban a gyereknek bélgörcsei vannak, teljesen más a helyzet. Ilyenkor egy szülő aggódik, gyermekével együtt szenved, mivel nem tudja enyhíteni a gyerek kínjait.

Belefáradsz az állandó próbálkozásba, hogy csillapítsd a hasfájós baba fájdalmait, a fáratság, kevés alvás depresszióhoz is vezethet. Tudnod kell, hogy ezek a szülői feladatok velejárói.

Bélgörcsöknek (kólika) szokták nevezni azt az állapotot, amikor a három hónaposnál kisebb, egészséges baba minden magyarázat nélkül önfeledt sírásba tör ki, és semmivel nem lehet megnyugtatni.

A kisbabák nagy többsége főleg késő este szokott ok nélkül sírni. De a görcsös babák a szokásosnál többet sírnak, és nagyon nehéz vagy lehetetlen őket lecsillapítani.

A kólika főként 2-4 hetes korban jelentkezik, és körülbelül 3-4 hónapos korukig tart. Tehát ha egészséges gyermekednél jelentkeznek a görcsös tünetek, számíts rá, hogy nehéz hetek várnak rád.

A szakértők nem ismerik a bélgörcsök okát. Biztos hallottál már több véleményt, valamint jótanácsot ezzel kapcsolatban, de általában amikor a szülők már mindent kipróbáltak, egyszer csak meggógyul magától a baba.

Íme, néhány tanács, hogyan lehet megnyugtatni egy hasfájós babát ha sír:
• Vedd fel a babát, vagy csavard bele egy kis takaróba!
• Szakértők szerint minél jobban próbálod a gyereket megnyugtatni, annál rosszabatt teszel. Hagyd inkább sötét, csendes szobába a síró babát. Ha ez sem segít vedd fel, majd pár perc múlva rakd vissza az ágyacskájába!
• A gyermek kevessebbet sír, ha van más elfoglaltsága. Vidd magaddal hámban, hintáztasd vagy sétáljatok a parkba.
• A rendszeres zaj és mozgás is elcsendesítheti a babát. Bátran porszívozz vagy vidd magaddal, ha mész valahova autóval. Vannak olyan babák, akik a mosógép állandó ritmusától elhallgatnak. Soha ne rakd a babát a mosógépre vagy a szárítóra, mindig helyezd mellé.
• A baba jól érzi magát, ha az ujját, esetleg egy rágókát szopogathat, vagy ha maszírozzák.
• Függőlegesen tartva fektesd a válladra. Büfiztesd meg minden etetés után, hogy ne halmozódjanak fel gyomrában a gázok. Ütögest enyhén vagy dörzsöld meg a baba hátát, hogy könnyebben megeméssze a táplálékot.
• Szoptatáskor próbáld egyenesen tartani a babát, hogy megakadályozd a gázok felgyülemlését. Vigyázz, hogy megfelelő módon szoptasd. Ha a baba sír vagy elhúzódik, az annak a jele, hogy valamit nem jól csinálsz.
• Ha cumisüvegből eteted, ügyelj arra, hogy ne szívjon levegőt az üvegből. Tartsd függőlegesen a babát, míg eteted, az üveget pedig megfelelő szögbe dőltsd meg, hogy a tej eljusson a szájába.

Ha fáradtnak, idegesnek érzed magad, kérd meg partnered vagy egyik barátnőd, hogy vigyázzon egy kicsit a babára, amíg te veszel egy forró fürdőt vagy lepihensz egy kicsit. Akár egy óra pihenés is csodákat tesz, elegendő energiával tölthet fel.

Praktikus tanácsokért fordulj gyermekorvoshoz vagy gyermekgyógyászhoz!

Ha a fentebbi tanácsok nem hozzák meg a várt hatást, valószinűleg más okozza az újszülött gondjait. Ha tápszert eszik a baba, jelentkezhet nála tejporallergia. Ez esetben fordulj azonnal orvoshoz! Az újszülöttnek hipoallergén tejre van szüksége, ami nem okoz semmilyen megbetegedést. Ez általában receptre kapható. Egyes babák az anyatejtől vagy a tejportól tejcukor- vagy laktózérzékenységet kaphatnak. Ez esetben az orvos laktózkezelést tanácsol: a baba tejébe egy hétig néhány csepp laktóz-koncentrátumot kell rakni, ez segít, hogy könnyebben eméssze meg a baba a tejcukrot.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search