Kínai fogantatási naptár – kisfiú vagy kislány?

0

Kínai fogantatási naptár – kisfiú vagy kislány?

Tudd meg milyen nemű kisbabád fog születni a kínai fogantatási naptár segítségével!

A kínai fogantatási naptárról

A terhesség és egy kisgyermek világra jövetele rendkívüli események egy család életében. Hogyan is lehetne ez másképp, mikor a fogantatás és a születés csodája ma is az élet nagy rejtélyei közé tartozik, teret engedve ezáltal a legendáknak és misztikumnak is.

A kínai fogantatási naptár néven ismerté vált táblázatot egy királyi sírban fedezték fel Peking közelében. A megközelítőleg 700 éves naptárt a Pekingi Tudományos Intézetben őrzik és a mai napig használják a születendő gyermek nemének megállapítására.

A kínaiak szerint táblázat segítségével a baba neme még születése előtt meghatározható, vagy akár már a fogantatása előtt megtervezhető, pontossága pedig eléri a 90%-ot.

Hogyan használd a táblázatot?

A kínai fogantatási naptárt igazán könnyű használni: a függőleges tengely mentén találod az életkorodat (a fogantatás pillanatában), függőlegesen pedig a fogantatás hónapját. Ha ezek kereszteződése rózsaszín mezőbe esik, akkor kislányod, ha pedig kékbe, akkor kisfiad fog születni. Például, ha épp 28 éves vagy és októberben estél teherbe, akkor a naptár szerint kisfiút vársz.

A táblázatot azonban nem csak a már szíved alatt hordott baba nemének megállapításához használhatod, hanem akár “tervezni” is lehet általa. Tehát, amennyiben kisfiút szeretnétek a pároddal, akkor a legtöbb esélyed erre például 18, 20, 29 vagy 42 évesen van, amennyiben augusztusban esel teherbe. Ha ellenben kislányt szeretnétek, a legideálisabb hónap az április, amennyiben 21, 22 vagy 29 éves vagy.

Természetesen ez a módszer is csak többé-kevésbé megbízható, és bizonyos fenntartásokkal kell kezelni. Egyszerűen tekints rá úgy, mint egy játékra: mosolyogj, amennyiben a valóságtól eltérő eredményt kapsz és nevess hangosan, ha beigazolódik.

kinai_fogantatasi_naptar

Tetszett? Oszd meg!

Nem engedélyezett a hozzászólás.