Kilencszeresére nőtt a Hepatitis A-val fertőzöttek száma

 In Érdekességek a nagyvilágból

Összesen 288 hepatitis A fertőzéssel küzdő beteget regisztráltak 2014. április végéig. Ez az előző évekhez képest drasztikus növekedést jelent, hisz 2008-2011-es évek hasonló időszakában regisztrált értékeknek ez mintegy kilencszerese.

A közép-magyarországi régió mellett Szabolcs-Szatmár-Bereg,  Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből jelentették a legtöbb hepatitis A esetet.

Idén májusban „Ne sárgulj be!” szlogennel hepatitis A megelőzési program indult. A program célja, hogy felhívja a magyar lakosság figyelmét a fokozott fertőzésveszélyre és a megelőzés lehetőségeire.

A gyerekek könnyebben elkapják

A hepatitis A (fertőző májgyulladás) a fertőzött személy ürüléke terjeszti, ami könnyen rákerülhet egy közterületen használt ajtókilincsre, gyümölcsre, a boltok polcain található élelmiszerre és bármire, amivel a felnőttek, gyerekek mindennaposan érintkezhetnek. Nagyobb az esély a vírussal való találkozásra rendezvényeken, tömegközlekedési járműveken, közintézményekben, nyilvános helyeken. (A WHO a balkáni régióba, Törökországba és az észak-afrikai országokba való utazás előtt fokozottan ajánlja a hepatitis A és B vírus elleni oltást.) Mivel a gyerekek gyakrabban nyúlnak a szájukhoz/szájukba koszos kézzel, könnyebben találkozhatnak a vírussal.

A leghatékonyabb módja a védekezésnek a kezek gondos és rendszeres szappannal történő tisztán tartása. Ez különösen étkezés előtt fontos. Ha gyerek táborba, kirándulni és egyéb olyan helyre megy, ahol mi közvetlenül nem tudjuk felügyelni a megfelelő higiéniát, mindenképp hívjuk fel a figyelmét gyermekünknek a kéztisztítás fontosságára.

Lehetőség van oltás beadására is, az erről való részletekről a gyermekorvossal érdemes konzultálni.

 Legfontosabb tudnivalók a Hepatitis A vírusfertőzésről:

  • a betegség lappangási ideje 4 hét, a beteg ez idő alatt is fertőz
  • az esetek 90%-ában tünetmentesen zajlik a betegség
  • nagyon ritka a szövődmény
  • legjellemzőbb bevezető tünetek: fáradtság, rossz közérzet, hányinger, hányás, étvágytalanság,  fogyás,  sötétbarna vizelet, világos színű széklet, hasmenés, vagy székrekedés, enyhe láz, ízületi fájdalom, kiütések, bordák alatti fájdalom a jobb oldalon, szagérzet-, ízérzet megváltozása
  • következő tünet (ez nem minden esetben jelentkezik): sárgaság (bőr és szemfehérje) – ebben a stádiumban már nem ürül a széklettel a vírus

 

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search

Prof. Dr. Boros G. László