Intim higiénia gyermekkorban

 In Egészség és életmód

Az egészségmegőrzés egyik legfontosabb eleme a megfelelő személyes higiénia, ami az intim területek tisztántartását is magába foglalja. Sok szülő azonban még mindig tabuként kezeli a témát, pedig megfelelő kommunikációval számos probléma megelőzhető lenne. A kellemetlen tünetekkel járó fertőzések akár gyermekkorban is megjelenhetnek, a nyári időszakban pedig még nagyobb eséllyel támadnak a kórokozók.

Fontos, hogy a gyerekek már egészen kicsi korban megtanulják az intim területek tisztántartásának technikáit. A fiúk esetében többnyire elég, ha pisilés előtt és után is kezet mosnak, valamint megtörlik a féltett testrészt, a kislányoknál azonban komolyabb figyelmet kell fordítani az érzékeny területek védelmére, mivel ebben az életkorban a hüvelyben még nincs jelen a fertőzésekkel szemben védő lactobacillus (Döderlein) flóra, ezért a hüvelyfertőzések kialakulása gyakori probléma.

Az első menstruáció előtt a hüvely még teljesen védtelen a kórokozókkal szemben és kimondottan érzékeny a fertőzésekre is, ezért – bár ritkán beszélünk róla – már 4-5 éves korban is felléphetnek fokozott váladékozással járó hüvelyi fertőzések. „Gyerekek esetében elsősorban bakteriális eredetű megbetegedésről beszélhetünk, amelyeknek sokszor nincs külső jele, mégis kellemetlen tünetek, sárgás, zöldes, barnás hüvelyváladék és viszketés tapasztalható. Gyakran okozhatnak fertőzést a -nem megfelelő tisztálkodás miatt – hüvelybe került székletbaktériumok is. A probléma diagnosztizálásához érdemes gyermeknőgyógyász szakember segítségét kérni, aki egy teljesen fájdalommentes eljárás keretében, ultravékony pálcikák segítségével kenetet vesz a hüvelyből, hogy kiderítse, mi okozza a problémát” – árulta el dr. Szabari Erika nőgyógyász-gyermeknőgyógyász szakorvos.

A strandszezonban a fertőzések veszélye még a szokásosnál is nagyobb, néhány egyszerű szabály betartásával a betegségek kialakulásának kockázata azonban a gyerekek esetén is minimálisra csökkenthető. „Úszás közben a medence vizének klórtartalma könnyen felboríthatja a hüvely ökológiai rendszerét, ezért fürdőzés után zuhanyozás javasolt. A vizes fürdőruhát érdemes minél hamarabb szárazra cserélni a különböző „felfázásos” tünetek megelőzése érdekében. Emellett pedig nagyon fontos figyelni rá, hogy a homokozóban vagy a strandon soha ne legyenek teljesen meztelenek a lánygyerekek, mert akár egy apró homokszem hüvelybe kerülése is komoly problémákat eredményezhet” – tette hozzá a szakértő.

A strandolástól azonban a kislányos szülőknek sem kell rettegnie. A szakember rámutatott: egyszerű biológia, hogy a kislányok könnyebben összeszedhetik a fertőzéseket, mint a fiúk, de ettől nem kell megijedni. „Lányok esetén a húgyvezeték, a külső nemi szervek és a végbél nagyon közel helyezkednek el egymáshoz, ráadásul a kicsiknél még nincs meg a szőrzet, ami a hüvely bejáratát védi. Kapható azonban már 3 éves kortól napi rendszerességgel, külső területeken alkalmazható intim lemosó zselé, ami szabályozza a pH értéket és hidratáló tulajdonságokkal is rendelkezik. Hatóanyagainak  köszönhetően segít a problémákat megelőzni, és használatával az intim higiéniára nevelés is hatékonyabbá válik” – fogalmazott dr. Szabari Erika nőgyógyász.

Recent Posts

Start typing and press Enter to search