Ikerterhesség, ikerszülés – tények és érdekességek

 In Terhesség és babavárás

Ikerterhesség, ikerszülés – tények és érdekességek

Érzelmi reakciók

A tudomány fejlődésének köszönhetően a többes terhesség ténye már a várandósság korai szakaszában, ultrahangos vizsgálat segítségével kimutatható. Egy gyermek születése szinte minden esetben határtalan örömet jelent a szülők számára, azonban az ikerterhesség ténye sok kismamában vegyes érzéseket kelthet. Két (vagy akár több) baba világrahozatala csodálatos tapasztalat lehet, azonban a dupla öröm dupla felelősséggel is jár, valamint sokkal több odafigyelést és törődést igényel. A terhesség és a gyermeknevelés során a szülőknek jelentős anyagi teherrel kell számolniuk, amely ebben az esetben szintén fontos szempont lehet.

A jövendőbeli szülőket elkeserítheti az a gondolat, hogy kevesebb idejük marad a már megszületett nagyobbik gyermekre, és aggódnak az ikerterhesség esetleges szövődményei miatt is. Ezek a reakciók teljesen természetesek és nem szabad bűntudatot érezni miattuk. A legtöbbször ezek a kétségek és kérdések az idő előrehaladtával önmaguktól megoldódnak / tisztázódnak, és a babavárás örömteli pillanati kerülnek előtérbe. Fontos, hogy az aggodalmat legyen kivel megosztani – a párod valószínűleg hasonló érzésekkel küszködik, de egy tapasztalat ismerős, családtag, vagy akár szakértő is sokat segíthet a kezdeti nehézségek áthidalásában.

 

Tények és érdekességek az ikerterhességről

Milyen gyakori az ikerterhesség?

Az ikrek születési aránya – természetes úton körülbelül 1:80, az egypetéjű ikreké pedig 1:285. A termékenységet növelő gyógyszereknek és a mesterséges megtermékenyítési programoknak köszönhetően napjainkban egyre gyakoribbá válik az ikerterhesség, így átlagosan minden 32. esetben beszélhetünk többszörös terhességről.

Az egypetéjű ikrek előfordulásának aránya a különböző kultúrákban és földrajzi helyeken általában állandó, és puszta véletlen műve, a kétpetéjű ikrek születésének esélye azonban változó és több tényező is befolyásolja (például a genetika, az életkor és a termékenységi kezelések ténye). Idősebb anya és többedik terhesség esetén az ikerterhesség valószínűsége szintén magasabb.

Kettes ikrek esetében gyakoribbak a fiú-párosok, míg a hármas ikreknél a leány-trió van többségben.

 

ikerterhesség
A termékenységet elősegítő gyógyszereknek vagy a mesterséges
megtermékenyítésnek köszönhetően az ikertherhességek napjainkban
egyre gyakoribbak

 

Egypetéjű vagy kétpetéjű ikrek?

Az egypetéjű ikrek esetében (egypetéjű ikerterhesség), az ondósejt csupán egy petét termékenyít meg. A megtermékenyülés után a pete ketté osztódik, melyből két embrió, majd magzat fejlődését követően két gyermek születik. A szétválás hátterében genetikai hajlam húzódik meg, de pontos okát az orvostudomány a mai napig nem ismeri.

A kétpetéjű ikrek esetében (kétpetéjű ikerterhesség) különböző ondósejteknek, két petét sikerül megtermékenyíteniük. Ennek következtében két zigóta jön létre, amelyek ugyanabban a méhben, teljesen különállóan fognak kifejlődni. Két méhlepény alakul ki, két magzatburok és a babák között nem lesz semmiféle kommunikáció.

Az ikrek egy- vagy kétpetéjűségének (zygozitás) eldöntésére ma már számos lehetőség létezik:

– a vércsoportot általában születés után határozzák meg. Ha az újszülöttek vércsoportja különbözik, akkor kétpetéjű ikrekről van szó.

– a terhesség alatt, az ultrahangos vizsgálat segít megállapítani a méhlepény(ek) elhelyezkedését és számát – akár már ebből is kiolvasható az ikrek típusa. Az egypetéjű ikerterhességek mintegy 70% monochoriális, azonban a két méhlepény jelenléte sem jelent feltétlenül kétpetéjű ikreket. A két méhlepény kifejlődhet még mielőtt a petesejt megkapaszkodik a méh falán. Ugyanakkor, szülés után a méhlepény vizsgálatával is meghatározható a zygozitás.

– ha az előző módszerekkel nem kaptunk kielégítő válaszokat, segíthet a DNS-teszt. Az egypetéjű ikrek DNS-szerkezete azonos, a kétpetéjű ikreknél pedig ez nem hasonlít jobban egymásra, mint bármilyen más testvérek esetében.

 

ikrek
Ikrek

 

Egyformák-e az ikrek?

Az egyforma ikrek sem egyformák valójában (ujjlenyomatuk például különbözik), helyesebb tehát ha egypetéjű ikrekről vagy kétpetéjű ikrekről beszélünk. A kétpetéjű ikerpár két petesejt megtermékenyítésének az eredménye.

Az egypetéjű ikrek egy petesejt és egy spermium egyesüléséből születnek. Mindig azonos neműek és öröklött tulajdonságaik is azonosak (bár a DNS láncuk megegyezik, idővel természetesen akár egész más személyiségű emberekké is válhatnak, de legtöbbször a viselkedésbeli hasonlóság megmarad). Egy-egy anyajegy, vagy más ismertetőjel segíthet a megkülönböztetésben.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search