Humi a bábszínházban

 In Mesék

Volt egyszer, nem is olyan messze a mi házunktól, éppenséggel a Csepel-szigeten egy barátságos, kis óvoda. Egyik reggel a Mackós csoport óvonénije, Bori néni bejelentette a gyerekeknek, hogy aznap bábszínházba mennek. – Jupijájé! – kiáltották a gyerekek. – Bori néni, melyik bábszínházba megyünk? – kérdezték sikongatva.

– A Kőbányai Művelődésházba – mondta az óvonéni. Meglepetés is van ám, számotokra! Három kedves barátról mesélek az úton nektek, ameddig odaérünk. Velük találkozunk a bábszínház termében és megnézzük a szobáikat is, ahol ők laknak. Most kimegyünk a buszhoz, amely elviszi a kis csapatunkat Kőbányára.

– Kik lesznek a három barát? És mekkora a szobájuk? Együtt laknak, közös szobában? – záporoztak a kérdések. – Jól van gyerekek! Válaszolok a kérdéseitekre, elkezdem hát, türelem! Böbe, Laca, és Humi, a kőbányai bábszínházban laknak. Akkor láthatjátok őket, amikor bábelőadást tartanak a színes teremben. Szétrebben a függöny és előbújnak. Böbének szőke hajfonatai, kék szemei és málna-piros szája van. Õ a kis málnatündér. A ruhája is málna formájú, és illatos! A gyerekek ezt nem érzik meg, mivel távol ülnek tőle. Van a kezében egy tündérpálca. Ha valaki a közönségből, szeretné a málnaillatot megérezni, megrázza és megtelik a levegő finom, kis parfüm felhőkkel!

Laca, fekete kis kalappal, fekete halásznadrágban és szivárványszínű ingben van felöltözve. Szerintetek kicsoda ő? Ha meglátnátok a horgászbotját, akkor hamar rájönnétek: ő a kis halászfiú.

Humi a legvidámabb szereplő. Nagyon szeretik a színházba járó gyerekek. Beszélgetnek vele, egymástól kérdezgetnek, és együtt nevetgélnek. Nagyon sok tapsot is kap ám! Õ Laca barátja. Együtt halásznak a tó partján és mindig a horgászboton láthatjátok. Onnan integet nevetgélve a kis lurkóknak. Amikor a tóparton horgásznak Lacával, lejjebb csúszik, a horgászbot nyeléhez közel, mert a hajítással ő is elrepülhet. Márpedig ő nem akar megválni kis barátjától. Meleg nyári napokon együtt pakolják fel a hátizsákot, és vidáman fütyörészve elindulnak a tóhoz. Együtt énekelik a “Ho-Ho a Nagyhorgász” dalt.

– És mi történik Humival éjszaka? – kérdezték a Mackós ovisok. Akkor nem látják őt a gyerekek. Csak Laca, Böbe, no meg a bábos bácsik és nénik. Van neki egy doboza, ahová lefekszik és természetesen, őrzi a horgászbotot. No meg bábszínházat. Csak az a szomorú, hogy távol van a Laca ágyától. De mit is mondok? Hisz’ Humi egy vidám teremtés! Nem szomorkodik, csak nagyon vágyódik a Laca közelségébe.

De tudjátok, Mackósok megérkeztünk! A meglepi dolgot nem árultam el! Menjünk be és fedezzük fel, milyen teremtés lehet a Humi? Kutyus, Maci, Kisherceg? Szerintetek?

– Kiskutya! Nyuszi! Papagáj! Maci! – kiáltották kórusban a gyerekek

– Megvan! Beni baba kitalálta! A Humi egy barna fülű, tarka bundájú kiskutya! Itt a mesém vége, de ne fussatok el! Most kezdődik az igazi előadás!

 


Kibédi Izabella

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search