Felkészülés a második szülésre

 In Szülők, párkapcsolat, családi élet

második terhesség

Felkészülés a második szülésre

A megfelelő pillanat arra, hogy másodjára is szülők legyetek

Az anyának aggályai lehetnek azzal kapcsolatban, hogy hogyan fog lezajlani a második terhesség (főleg ha az első problémás volt). Hogyan fogja megosztani figyelmét a két gyermek szükségletei között, hogyan fog megváltozni a férjével való kapcsolata, hogyan érinti szakmai életét?

Ami a gyerekek közti korkülönbséget illeti, nem minden tökéletes. Minden változatnál vannak előnyök és hátrányok. Kisebb korkülönbségnél (1–2 év) előny az, hogy együtt, egyformán nevelkedik a két gyerek, viszont hátránya az, hogy féltékenység és versengés alakulhat ki köztük. Nagyobb korkülönbségnél (3–4 év) már nem olyan erős a versengés, viszont a kapcsolat köztük asszimetrikus (a nagyobbik kiveszi egy részét a szülői szerepből, míg a kicsi példaképnek látja a nagyobbikat).

A partner hozzáállása ahhoz a hírhez, hogy másodjára is szülők lesztek

A partnerrel való kapcsolat kevésbé változik meg a második gyermekvállalás után, mint az elsőnél. Ha az első gyermek beilleszkedése a családba boldog kapcsolathoz vezetett hármasban, akkor a második gyermek érkezésénél már lesznek pozitív tapasztalataitok, amik akár a hasznotokra is válhatnak. Ez alkalommal az elvárások reálisabbak (tudjuk, hogy nehezebb időszak következik és körülbelül mennyi ideig tart ez, és tudatában vagyunk, hogy mennyi elégtételt kaphatunk). Viszont ha a dolgok nem mentek simán már az első gyerekvállalás kapcsán sem, akkor ne várjuk, hogy a másodikkal megoldódnak a problémák, sőt lehet, hogy újra felmerülnek, és még nagyobbak lesznek a régi elégedetlenségek.

Az apa tartózkodó lehet attól, hogy elveszítheti a részben visszakapott mozgásszabadságát, miután az első gyermek már nagyobbacska lesz (főleg amikor a gyermek már túllépi a 3 évet), az anyagiak miatt (ne felejtsük, hogy ez legtöbb esetben pszichikai védekezés), és biztosan más okok miatt is, sokat megmagyarázva a társadalmi kényelemmel (ne felejtsük, hogy kevesebb mint ötöde a 30 évnél fiatalabb családoknak egy vagy több gyermeket nevel és sok apuka egyedüliként nevelkedett).

Hogyan készítitek fel az első gyermeket, amikor másodjára lesztek szülők

A legaggasztóbb pillanat a szülők életében amikor azt a kérdést teszik fel, hogy „mit fog hozzá szólni az első gyermek?”

Az első gyermek alkalmazkodni fog, ha megadják neki az alkalmat egy megfelelő környezetben. Mit jelent ez? Mint szülő, tudd, hogy semmilyen változás nem könnyű a gyermeknek, de a változások elkerülhetetlenek és szükségesek a nevelés folyamatában.

Vagy vegyük példának a testvérek közötti versengést. A legkönnyebb megoldás (ami nem biztos, hogy segíteni fog), ha a következőt mondod nekik: „Nem szabad verekednetek és veszekednetek, számomra egyformák vagytok!” Különös módon a bajtársiasságot nem az az üzenet fogja létrehozni köztük, hogy „nekem egyformák vagytok”, hanem az erőfeszítés arra, hogy rájöjjenek, mi a különbség köztük és hogy megtanulják azt, hogy mindketten nyerhetnek egyformán. A testvérek közötti nagyobb korkülönbség esetén meg kell határoznod a határt arra, hogy mennyi hatalom jusson a nagyobb testvérnek a szülői kötelezettségből a kisebb testvér felé.

Következtetés

Amikor másodjára lesztek szülők, csak akkor lesz nehezebb mint először, ha addig nem váltatok családdá. Hármasban. Ha nem alakult ki az együttélés, akkor meglehet, hogy a probléma nem ott lesz, hogy hány gyermek van a családban, hanem, hogy hogyan élitek meg a kapcsolatot egymás között.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search