No SSO cookie

 

A terhesség 11. hete

Terhesség hétről hétre , dátum: 2010-05-18 13:32:45
Cikk nyomtatása

A 11. terhességi héten a magzat fejének mérete továbbra is irreálisan nagynak tűnik a törzshöz képest, alakja azonban egyre jobban hasonlít egy újszülöttére. Az ujjak közül lassan eltűnik az összekötő hártya és 11 hetes korban a baba már elkezdi szopni azokat. Sok kismama tapasztal fejfájást, szédülést és érzelmi hullámzást ebben az időszakban - ezek a tünetek mind a hormonszint változásának köszönhetőek és a második trimeszterre általában elmúlnak.

A kismama

A 11. terhességi hét folyamán a megnövekedett szívritmusnak köszönhetően észreveheted majd, hogy a légzésed nehezebb és gyorsabb lett. A veséknek nagyobb erőfeszítésre van szükségük, hiszen most már a magzat szervezetéből is ki kell szűrje a méreganyagokat. A megfelelő veseműködés elősegítésére igyál napi legalább 1,5-2 liter vizet, a meleg nyári hónapok alatt pedig akár 2-2,5 litert is el lehet fogyasztani. A megfelelő folyadékbevitel segítheti a terhesség alatt kialakuló húgyúti fertőzések megelőzésében is.

Ebben az időszakban sok kismama tapasztal megnövekedett és felfokozott szerelmi vágyat. Ez az az intenzív hormonális tevékenységnek köszönhető. Arra készülj fel, hogy a hirtelen hangulatváltozások a terhesség 11. hetében is tartani fognak.

A tested folytatja átalakulását, a méh megnagyobbodik, a derék megvastagszik. Az első három hónapban még kevés jele mutatkozik a terhességnek, de a kismamák pocakja látható növekedésnek indul, mint a baba a második trimeszterbe lép.

Itt az idő, hogy kismamaruhákat kezdj el hordani. Ne hanyagold el a ruházatodat a terhesség alatt sem, minden körülmények között igyekezz csinos kismama lenni. Annak ellenére, hogy formáid kikerekedtek, ha továbbra is ízlésesen és nőiesen öltözködsz, ragyogni fogsz. Ez nem csak a környezeted számára okoz majd szép pillanatokat, de neked is segít megőrizni a belső harmóniádat.

A kismamaruháknak általában 3 kritériumnak kell megfelelnie: legyen kényelmes, praktikus és esztétikus. Mindezek mellett azért ne fektess túl nagy összegeket a ruhavásárlásba, mert ezeket a darabokat relatív kevés ideig fogod csak viselni.

 

Terhességi vizsgálatok a 11. héten:

● Ezen a héten kötelező vizsgálat nincs, de a következő héten esedékes  a kötelező nyakiredő szűrés, amely segítségével nagy eséllyel lehet kiszűrni a Down-kór előfordulását.

● A 11-13. terhességi hét időszakában önkéntes Down-szűrés is választható, ezt a vizsgálatot azonban a TB nem támogatja.

 


 

A baba

A 11 hetes magzat méretei: hossza kb. 50 mm, súlya megközelítőleg 8 gramm

Az ultrahang vizsgálat során mért értékek a betöltött 11. terhességi héten:

BPD (magzati koponya haránt átmérője): 16 mm (+/-2 mm)

HC (a fej körfogata): 59 mm (+/- 15 mm)

AC (a has körfogata): 51 mm (+/- 10 mm)

FL (a combcsont hossza): 8 mm (+/- 2 mm)

 

A magzat fejlődése a 11. héten:

A terhesség 11. hetében a babának már minden szerve ki van alakulva és a végleges helyén helyezkedik el. Nem marad más hátra csak, hogy egészségesen növekedjen és fejlődjön. Ezen a héten a baba súlya eléri a 8 grammot.

A teste egyre formásabb alakot ölt, fejformája kerekebb lesz, és elkezdi emelgetni is. A fej továbbra is aránytalanul nagyobb a test többi részéhez. A törzs és a hátgerinc egyenesebbé és rugalmasabbé válik, emiatt a magzat meg tudja a hátát hajlítani, kezét a hasának támasztja, lábait pedig kissé behajlítja. A végtagok jól kivehetőek különösen a kéz és a lábujjak, amelyek közül lassan eltűnik a hártya. A köröm szintén a 11. terhességi héten alakul ki.

A magzat már sokat mozog, az izmai és az idegek már ösztönösen és spontánul dolgoznak. A baba kihasználja a magzatvíz előnyeit, forgolódik, ugrál és mozog benne, próbálgatva kialakult izomzatát. A 11 hetes terhesség alatt az anya ezeket a mozgásokat még nem érzékeli.

A mellkas és has teljesen ki van fejlődve. A nemi szervek is teljesen kialakultak, azonban még nem lehet teljes bizonyossággal meghatározni a magzat nemét. A terhesség ezen szakaszában a magzatnak már vannak petefészkei vagy heréi. Az utóbbiak már el is kezdték a tesztoszteron termelését.

Az orrlyukak még zártak, de az orr formája már kivehető. A szemhéj elfedi a szemet, amelyek még pár hétig csukva lesz. A száj kezd kirajzolódni és már ki is tudja nyitni. Lassan érzékelni tudja az ízeket és az illatokat. Az ultrahangos felvételeken lassan azonosítani lehet az arcvonásait is.

A magzat szíve 110 és 160 között ver percenként, teljesen más a szívritmusa, mint az anyáé.

 

terhesség 11. hete
A terhesség 11. hete: Érzelmi hullámzá

 


 

Hasznos tippek és tudnivalók

● A vérkeringés javítása érdekében minden nap gyalogolj kicsit, valamint  a nyugodt és mély légzés is segít a jó közérzet megtartásában.

● Ne aggódj, ha az előírásoknak nem felelsz meg pontosan. A terhesség alatti súlygyarapodás függ az alkatodtól, a kiinduló testsúlyodtól, valamit az életstílusod is szerepet játszik benne. Az átlagos súlynövekedés 10-15 kg. Ha a kezdeti testtömeged nem változott vagy kicsit fogytál, az valószínűleg az émelygések és a reggeli rosszulléteknek köszönhető, amelyek az első periódusban jelentkeztek. Érdemes azonban ezt megbeszélned az orvosoddal, mivel a  súlyveszteség hátterében más okok is állhatnak.


Címkefelhő: terhesség hétről-hétre kismama hétről-hétre első trimeszter 11 hetes terhesség magzat méretei magzat fejlődése




---

Belépés

Nem vagy még felhasználónk?

Csak pár percbe telik a regisztrálás.

Regisztráció

E-mail cím
Jelszó
Elfelejtett jelszó