
A szülés és a vajúdás folyamatában három részt különböztetünk meg - ezeket tágulásnak, kitolásnak és lepényi szakasznak nevezzük. Az első, vajúdási szakasz a leghosszabb, amely a szülési fájások megindulásától egészen a teljes kitágulásig tart. A második és harmadik szakasz már rövidebb, és a baba megszülését, illetve a méhlepény távozását foglalja magába.
Sokan egy negyedik, biztonsági időszakot is ide sorolnak, amely alatt az anya még 2 órán keresztül a szülőszobában tartózkodik megfigyelés céljából.
A szülés első szakasza - tágulás

A tágulás a szülés első, leghosszabb és egyben legfárasztóbb szakasza, amely a szülési fájások megindulásától egészen méhszáj teljes eltűnéséig tart. A vajúdás hossza kismamánként és szülésenként eltérő, általában 6-8 órát vesz igénybe és az első baba esetében általában hosszabb. A méhszájnak kb. 10 cm tágulásra van szüksége ahhoz, hogy a kitolási szakasz megkezdődjön.
Bővebben: A szülés első szakasza - tágulási szakasz
A szülés második szakasza - kitolás

A szülés második szakaszát, amely a teljes tágulástól a baba megszületéséig tart, a kitolási szakasznak nevezzük. Az újszülött áthaladása a szülőcsatornán keresztül 10-15 perctől egészen 2 óráig is eltarthat, és első baba esetén szintén hosszabb ideig elhúzódik. A szülészorvos ebben a fázisban dönt a gátmetszés szükségességéről, de akár a szülés befejezésének módjáról is. A kitolási szakasz befejező mozzanata a köldökzsinór elvágása.
Bővebben: A szülés második szakasza - kitolási szakasz
A szülés harmadik szakasza - lepényi szakasz és ami utána következik

A szülés harmadik szakasza a méhlepény távozását foglalja magába, illetve a szülést követő 2 óra megfigyelési időszakot - ez utóbbit sokan negyedik szakasznak is neveznek. A placenta megszületése néhány perctől akár 30 percig is eltarthat, és általában természetes úton történik. Utána a kismama biztonsági okokból még a szülőszobában marad ellátás és ellenőrzés céljából, de ilyenkor általában már lehetősége van magához ölelni és szoptatni az újszülöttet.
Bővebben: A szülés harmadik szakasza - lepényi szakasz és megfigyelés
Kapcsolódó cikkek:
A 40. terhességi héttel elérkezett az idő, hogy világra hozd gyermekedet - bár azt tudnod kell ...
