Az alvás szerepe a gyerek fejlődésében

 In A gyermekek fejlődése, nevelése

A rendes szülő mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyermeke kiegyensúlyozottan és minden területen megfelelően fejlődjön, s ezt legtöbbször programszervezéssel teszi meg: úszás hetente 3-szor, gitáróra, színjátszókör, matekfakultáció, stb. Sokan nem is sejtik, hogy a megfelelő fejlődés egyik alapfeltétele a kellő mennyiségű és minőségű alvás, ezért jobban tennék, ha a gyerek programjainak és feladatainak túlzsúfolása helyett inkább arra összpontosítanának, hogy a csemetéjük időben ágyba kerüljön. Egyre több kutatás jut arra a következtetésre, hogy az elegendő alvás milyen létfontosságú szerepet játszik a gyerekek fizikai, kognitív és érzelmi fejlődésében – az alábbi pontokban szedtük össze a legfontosabb folyamatokat, melyek alvás közben játszódnak le a gyerekeinkben, illetve azokat a dolgokat, melyeket az elegendő alvás eredményez.

1. Információ feldolgozás és tárolás. Az agy alvás közben alakítja át a tanult dolgokat aktív tudássá, elraktározza a fontos dolgokat és megszabadul a felesleges információktól. (Például ez az egyik oka annak, hogy a babák sokat alszanak: minden új nekik, az agyuknak gyakran kell idő a kapott információk feldolgozására.) Egy kanadai kutatás szerint, melyet 7-11 éves korú gyerekek körében végeztek, a kellő mennyiségű alváshoz jutó gyerekek jobban teljesítenek a matek és a nyelvek területén, melyből lehet következtetni arra, hogy a későbbiekben jobb tanulmányi eredményeik lesznek azon társaiknál, melyek nem alszanak eleget.

2. Növekedés. A legújabb kutatások szerint a csontok növekedésének – és ezzel együtt a ruhaméretek változásának – fő időszaka az alvás.

3. Kötődés a családhoz és barátokhoz. Az álmok segítik a családon belüli és barátokhoz történő kötődést, mivel a gyerekek álmodnak velünk.  Plusz az álmoknak fontos szerepük van a megismerés, észlelés, a mentális és érzelmi fejlődésben

4. Az étvágy kordában tartása. A Coloradoi Egyetem kutatása szerint a kevesebbet alvó gyerekek több kalóriát és több cukrot vesznek magukhoz a kevesebb alvást eredményező napot követően. A kutatás szerint minél többet alszik a gyerek, annál kisebb a valószínűsége, hogy túlsúlyos vagy kövér lesz. Egy másik, 5-11 éves korcsoportban végzett kísérlet arra a következtetésre jutott, hogy azok a gyerekek, akik 10 óránál kevesebbet alszanak ebben a korcsoportban, 5-ször nagyobb eséllyel válnak túlsúlyossá, mint akik 10, vagy ennél több órát alszanak naponta.

5. Figyelmesebb és koncentráltabb gyerek. A „végrehajtó funkciók” definíció alatt többek között olyan, a gyerekek szempontjából fontos dolgokat is értünk, mint a koncentrációképesség, az időmenedzsment, az instrukciók megjegyzése és a problémamegoldás. Ezekre is óriási hatással van az alvás, mert a kevés, vagy nem megfelelő minőségű alvás koncentrációs és viselkedésbeli problémákhoz vezetnek, negatív irányban befolyásolják a gyerek végrehajtó funkcióinak a minőségét.

6. Erős és egészséges szív. A kutatások szerint az alvás megvédi a gyerekeket a magas vérnyomás, az inzulinrezisztencia és más szívproblémákat okozó rizikófaktoroktól, ezzel biztosítva annak egészséges fejlődését.

7. Az immunrendszer újratöltődése. Éjszaka az agy olyan kémiai anyagokat bocsájt ki, melyek újra töltik az immunrendszer lemerült elemeit, befoltozzák a hibáit. A rövid alvás magasabb stresszhormonszinttel jár, mely akadályozza az immunrendszer megfelelő működését, ezáltal meghosszabbítja a gyógyulási folyamatokat, és a szervezet ellenállóképességét is.

8. Viselkedésbeli dolgok. A kutatások szerint keveset alvó gyerekek nehezebben jönnek ki a többiekkel, s hajlamosabbak dühkitörésekre, hisztirohamokra mint társaik. Amennyiben ha a gyerek hosszabb ideig nem alszik eleget és ez krónikussá válik, akkor a későbbiekben nagyobb hajlama lesz szorongásra, depresszióra.

Szerző: csaladivilag.hu

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search