Asztma

 In Betegségek - tünetek és kezelések

asztma inhalátor

Asztma

Az asztma kialakulása és tünetei

A kamaszkor éveiben az asztma tünetei eltűnhetnek, azonban felnőttkorban visszatérhetnek. Ha gyerekkorban az asztma tünetei mérsékeltek, vagy súlyosak, kevéssé valószínű, hogy serdülőkorban javul a helyzet, de az is, hogy felnőttkorban a betegség visszatér. Megjelenésében az eddigi kutatások szerint a genetikai és környezeti tényezők egyformán szerepet játszanak, azonban az asztma kialakulásának oka nem teljesen tisztázott. A mai ismeretek szerint az örökletes hajlamnak biztosan jelentős van szerepe a kialakulásában, tehát ha egy gyerek egyik, vagy mindkét szülője ebben a betegségben szenved, nagyon valószínű, hogy a gyerek is asztmás lesz. Azon emberek esetében, akik érzékenyebbek a környezeti allergének és irritáló anyagokkal szemben, illetve számos korai és gyakori fertőzéses megbetegedésen estek át vagy tartósan dohányfüstben tartózkodtak szintén nagyobb az esélye az asztma kialakulásának.

Az asztma a légutakat érintő betegség, amely a hörgők nyálkahártyájának krónikus gyulladása formájában jelentkezik. Az asztmás gyerek tüdeje és légutai sokkal érzékenyebbek, mint egészséges társaié. Ha az asztmás gyerek érintkezésbe kerül valamivel, ami irritálja a tüdejét (ezt nevezzük kiváltó oknak vagy tényezőknek), a légutak beszűkülnek, a körülötte levő izmok összehúzódnak, a nyálkahártya begyullad, és megnövekszik a váladékképződés. Ez megnehezíti a légzést, zihálást, köhögést, légszomjat, mellkasi szorító érzést okoz.

A hirtelen fellépő súlyos tüneteket asztmás roham néven ismerjük. Az asztmás rohamot sok esetben otthon is lehet kezelni, de szükség lehet kórházi ellátásra is, mivel ezek a rohamok néha életveszélyesek is lehetnek.

Az asztma jellemző tünetei a következők:

? nehéz légzés

? zihálás (néha sípoló hang légzés közben)

? köhögés, különösen éjszaka

? szorító érzés a mellkasban

A tünetek egyénenként változók lehetnek és előfordulhat egy, vagy több az említett tünetek közül. Ha a tünetek éjjel, vagy testmozgás hatására súlyosbodnak, azt jelenti, hogy az asztmás gyerek kezelése nem megfelelő. Ilyenkor célszerű felülvizsgálni a kapott gyulladáscsökkentő gyógyszereket.

 

Az asztma kiváltó okai

Kiváltó okoknak nevezzük azokat a külső ingereket, amelyekkel történő kontaktus asztmás rohamot idézhet elő. Sok esetben a kiváltó ok, vagyis az allergén ismert, ebben az esetben ún. extrinsic asztmáról beszélünk. A következő kiváltó tényezők növelhetik az asztma kialakulásának kockázatát:

? az asztmás roham egyik leggyakoribb kiváltó oka a felső légúti fertőzések, például a nátha vagy influenza

? fizikai terhelés, testmozgás, sport – különösen hideg időben

? allergének, mint például a pollen, állati szőr, poratka és egyes gombafajták

? szennyezett levegő, dohányfüst

? bizonyos esetekben az erőteljes érzelmek és stressz, valamit bizonyos gyógyszerek, tartósítószerek és a reflux betegség (GERD) is növelheti az asztma kialakulásának esélyét.

 

Amikor az asztma súlyosbodik…

Amikor az asztma tünetei lényegesen súlyosbodnak, ez egy közelgő roham előjele lehet. Egy súlyos asztmás roham tünetei lassan is kialakulhatnak(akár 6-48 óra alatt), más esetben azonban hirtelen lép fel. Az asztmás gyerekek esetében mindig figyelemmel kell kísérni a rohamra utaló jeleket! Ezek a következők lehetnek:

? a tünetek súlyosbodása: erős zihálás, mellkasi szorító érzés, nehéz légzés

? a rohamoldó inhalátor nem fejti ki kellőképpen a hatását

? esik a kilégzési csúcsáramlás-mérővel mért érték

Ha észreveszed, hogy gyermeked asztmás tünetei súlyosbodnak, ne hagyd figyelmen kívül őket. Vedd fel a kapcsolatot az orvossal, vagy egy asztma ambulanciával.

 

Mi a teendő súlyos asztmás roham esetén?

A súlyos asztmás roham tünetei:

? a rohamoldó inhalátor egyáltalán nem segít

? a tünetek (nehéz légzés, köhögés, mellkasi szorítás) súlyosbodnak és állandósulnak

? a légzés nagyon gyors és felületes, olyannyira, hogy a gyerek nem tud elmondani egy mondatot egy szuszra, vagy a légszomj miatt sem beszélni, sem enni nem tud

? szapora pulzus

? izgatottság, nyugtalanság

? kékülő ajkak, vagy körmök

Az asztmás tünetek súlyosbodása esetén hívd a mentőket! A mentősök általában azt javasolják, hogy próbáld meg újra használni az inhalátort, amíg a rohamkocsi a helyszínre nem érkezik.

 

A gyermekkori asztma okai

Az asztma pontos okát az orvosok és kutatók még a mai napig nem ismerik pontosan. Azonban bizonyos tényezők növelhetik a gyermekkori asztma kialakulásának esélyét. Ezek a tényezők a gyermek örökletes génjeiben, vagy környezetében keresendők, különösen életük korai szakaszában. Kik tartoznak az asztma kialakulásának szempontjából a leginkább veszélyeztetett csoportba?

Néhány ismert tényező növelheti a nehéz légzés és az asztma kialakulásának esélyét, mint például:

? a család kórtörténetében szereplő asztma, vagy egyéb allergiás betegség, például ekcéma, szénanátha vagy ételallergia

? az ekcéma, szénanátha, vagy ételallergia jelenléte a gyermek szervezetében

? akut bronchiolitis (a tüdő gyakori vírusos fertőzése csecsemőkorban)

? ha a gyerek dohányfüstnek van kitéve, vagy édesanyja dohányzott a terhesség ideje alatt

? ha a gyerek koraszülött volt

 

Az asztmás roham kiváltó okai

Az asztmás tüneteknek számos kiváltó oka lehet, de nem mindenkit érint azonos módon. Ha már tudod, mi váltja ki gyermekednél a tüneteket, könnyebben el tudod kerülni azokat.

Felső légúti fertőzések. Ezek a leggyakoribb kiváltó okok gyermekkorban. Ezek az orrot, a torkot, és a légcsövet érintik, és többnyire vírusok okozzák (nátha és influenza).

Fizikai terhelés. A testmozgás, különösen a szabadban való futás hideg időben, nagyon gyakori kiváltó oka a gyermekkori asztmás tüneteknek.

Allergének. A poratka, a pollen, állati szőr és tollak, egyes gombafajták könnyen válthatnak ki asztmás tüneteket az arra allergiás gyermekeknél.

Levegőben szálló irritáló anyagok. A cigarettafüst, vegyi gázok, és a légköri szennyezés szintén jelentősen megnöveli az allergia kialakulásának kockázatát.

Időjárási viszonyok. A hirtelen hőmérséklet-változások, hideg levegő, szeles napok, rossz minőségű levegő, forró és párás napok mind súlyosbíthatják az asztmás tüneteket.

Rossz beltéri viszonyok. A penészes, salétromos falak, a szőnyegekben és padlóburkolatban levő vegyi anyagok, szintén kiválthatják az asztmás tüneteket.

? Érzelmi tényezők. Bár elsőre meglepőnek tűnhet, a stressz vagy nevetés is kiváltó ok lehet.

Ételallergia. Sok gyerek szenved az ételallergia tüneteitől, amelyeket leggyakrabban a diófélék, tojás, tej vagy például az eper okozhat. Az ilyen gyerekek esetében az asztmás roham része lehet az allergiás reakciónak. Amikor ez nagyon súlyos, anafilaxiáról beszélünk.

Szulfitokat tartalmazó élelmiszerek. A szulfitok a természetben is előforduló anyagok, de megtalálhatók néhány ételben és italban is. Az élelmiszeriparban gyakran használják tartósítószerként. A szulfitokban gazdag élelmiszerek közé tartoznak a koncentrált gyümölcslevek, lekvárok, rák, és más feldolgozott, vagy elő-főzött ételek. Ezek nem váltanak ki minden gyereknél asztmás tüneteket, azonban sok esetben komoly kockázati tényezőt jelentenek.

Gyógyszerek. Például a nem-szteroid alapú gyulladáscsökkentő fájdalomcsillapítók (aszpirin, ibuprofén), néha kiváltó okai lehetnek a gyerekkori asztmás tünetek megjelenésének. Gyerekeknek tilos aszpirint adni!

 

Mi történik az asztmás roham alatt?

A légutak körüli izmok összehúzódnak, a fokozott gyulladás hatására a légutak nyálkahártyája pedig megtelik nyálkával, ami tovább szűkíti a légutakat, megnehezítve a levegő áramlását (más szóval, nehezebb lélegezni). Ez okozza a jellegzetes ziháló hangot. Azonban nem minden asztmás beteg zihál, még egy életveszélyes roham esetén sem.

Egy asztmás roham bármikor meglepheti a beteget. Vannak azonban figyelmeztető jelek  – a roham előtt akár néhány nappal – például súlyosbodnak a tünetek, főleg éjjel, és többször van szükség az inhalátor használatára.

Az asztma életveszélyes is lehet! A szülőknek tudni kell kezelni a gyerekkori asztmát és gyakran kell konzultálni a gyermek kezelőorvosával. Ha gyermekednek, vagy bárki másnak súlyos asztmás rohama van, és nem bír lélegezni, azonnal hívj mentőt, hogy a beteg minél hamarabb sürgősségi ellátásban részesülhessen!

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search