Akik nem ijedtek meg a válságtól

 In Közérdekű információk, hírek

A Gazdagmami.hu által idén 3. alkalommal meghirdetett díjra olyan anyák pályázhattak, akik legalább egy 6 év alatti kisgyermek mellől indítottak vállalkozást. A verseny célja megmutatni: a GYES ideje alatt otthon töltött éveknek nem kell szükségszerűen a munkaerőpiacról való teljes kieséssel járniuk és az anyák babák, kisgyermekek mellől is képesek piacképes és sikeres cégeket létrehozni.

A közönségszavazás alapján az Év Anyavállalata 2012 cím tulajdonosa holtversenyben Gellén Nóra az Imami nevű kismamák által üzemeltetett helyi információs oldalak hálózatának kitalálója, 2 gyermek édesanyja, valamint dr. Nádor-Virág Anikó, a Nutrilab táplálékkiegészítők magyarországi forgalmazója, aki kislánya nevelése mellett alapított céget.

A zsűri szavazatai alapján a szakmai különdíjat G. Kiss Bernadett és Angéla, az Illóolajok.hu webáruház tulajdonosai nyerték el, akik egy kis békési faluból indulva bizonyították be: a vidéki lakhely sem lehet akadály egy vállalkozó számára.

A 84 induló között volt zenebölcsőde, babahordozók varrásával foglalkozó cég, ékszerkészítő iparművész, szülők számára kommunikációs tréningeket szervező vállalkozás, természetes alapanyagú szappanokat készítő műhely és egyéni igényeknek megfelelő utazásokat szervező cég is. A zsűriben résztvett Laczkó Zsuzsa coach, vállalkozásfejlesztési szakember, Balassa Andrea, a SEED Kisvállalkozásfejlesztési Alapítvány munkatársa, és Joó Zsuzsanna karriertanácsadó.

Magyarországon egyedülállóan 3 évig lehetnek otthon a kismamák a gyermekeikkel, azonban ez a munkaerőpiacon számukra behozhatatlan hátrányt jelent: 47%-uk nem tud visszamenni a korábbi munkahelyére, az anyák átlagosan 10%-kal alacsonyabb fizetést kapnak, mint a gyermektelen nők,nehezebben találnak állást, és sok munkahelyen sem szívesen látják őket. ” – mondja Vida Ágnes az Év Anyavállalata verseny alapítója. “Megoldást jelenthet számukra, ha az otthon töltött évek alatt továbbképzik magukat, önállóan folytatják tovább a szakmájukat, hogy ne essenek ki a munka világából vagy vállalkozást indítanak, amelyet rugalmas időbeosztással a gyermekek mellől is tudnak üzemeltetni. A minden évben 6 héten át tartó verseny célja erre felhívni a figyelmet.”

A díjkiosztóra május 25.-én az Üzletanyu Konferencián kerül sor.

 


 

Gellén Nóra 10 évnyi köztisztviselői lét után, második gyermekét várva indította pécsi anyukáknak szóló honlapját, ami mára 22 tagú franchise hálózattá (www.imami.hu) nőtte ki magát.

Az általa megálmodott Imami® oldalak olyan problémákra kínálnak megoldást, melyek anyaként nehézséget okoztak számára és olyan szolgáltatásokat nyújtanak, melyekről azt gondolta, hogy más szülők hétköznapjait is megkönnyítenék.

A családoknak egyrészt  kényelmet nyújtanak azzal, hogy egy helyre gyűjtik a helyi iskolák, óvodák, bölcsődék, védőnők, szakrendelések, családi programok, nyílt napok, vagy most éppen a nyári táborok és a strandok adatait, de sok esetben a családi kasszába kerülő forintokat is jelent az, hogy látogatóik ingyenesen használhatják a helyi online börzéket, szakemberektől – pl. TB tanácsadó, jogász – kérdezhetnek, értesülhetnek a családokat érintő változásokról és az Anya pénzt keres rovatban is hasznos tanácsokat találnak.

 

imami_csoportkep

 

dr. Nádor-Virág Anikó gyógyszerészként kezdett el foglalkozni az egészség megőrzéssel. Egy 3 éves kislány (Zsófi) édesanyja.

Honlapján www.nutrilab.hu elindította az online gyógyszerész válaszol rovatát, ahol a NutriLAB étrend-kiegészítő termékeit  ingyenes tanácsadással egybekötött szolgáltatással javasolja az érdeklődőknek. Nagyon sok kedves betege van már így online. Az internet segítségével megoldotta, hogy ne keljen gyógyszertárban dolgozni, de ugyanakkor a gyógyszerész beteg kapcsolat is megmaradjon. Emellett pedig a NutriLAB termékek népszerűsítésével dinamikusan növekvő céget vezet. Kislánya, Zsófi  a 3 év alatt szinte mindig vele volt: tárgyaláson, kiállításon stb. Hogy ez hogy sikerült megoldani maga se tudja 🙂

 

nador_virag_aniko
Recommended Posts

Start typing and press Enter to search