A testmozgás megvédi a gyerekeket a stressztol

 In Érdekességek a nagyvilágból

A Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism (JCEM) című folyóiratban közölt eredmények szerint a fizikailag kevésbé aktív, sokat ülő gyerekek esetében jelentősen megnőtt a stresszel összefüggő kortizol hormon szintje, amikor a fiatalok mindennapi stresszhelyzeteknek voltak kitéve. A fizikailag legaktívabb társaik kortizol szintje azonban alig, vagy egyáltalán nem emelkedett meg a hasonló szituációkban.

Az eredmények azt sugallják, hogy a fizikai aktivitás fontos szerepet játszik a mentális egészségben azáltal, hogy megvédi a gyereket az olyan mindennapi stresszhelyzetek hatásaitól, mint például a nyilvánosság előtt való beszéd” – idézte a tanulmányt vezető Silja Martikainent, a finnországi Helsinki Egyetem munkatársát a ScienceDaily című ismeretterjesztő hírportál.

A tanulmány 252 nyolc éves gyermek bevonásával készült. A résztvevők fizikai aktivitását a csuklójukra erősített gyorsulásmérő készülékkel követték nyomon a szakemberek, míg a gyerekek kortizol szintjének méréséhez nyálmintát vettek tőlük. A stresszhelyzetekre adott reakció méréséhez a fiataloknak számtani és történet mesélési feladatokat kellett teljesíteniük.

A résztvevőket három csoportra – leginkább-, közepesen-, és legkevésbé aktívra – osztották a kutatók. A leginkább aktív gyerekek, akik társaikhoz képest sokkal élénkebben és hosszabb ideig végeztek testmozgást, kortizol szintje reagált a legkevésbé a stresszes élethelyzetekre.

Egyértelmű összefüggés van a mentális és a fizikai jólét között, ám ezen kapcsolat természetéről nem sokat tudunk” – húzta alá Martikainen. – “Az eredmények azt sugallják, hogy a testmozgás elősegíti a mentális egészséget azáltal, hogy szabályozza a stresszhelyzetekre adott hormonválaszt“.

 


MTI – 2013. március 11.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search