A gyerekekre leselkedő nyári veszélyforrások

 In A gyermekek fejlődése, nevelése

Habár a nyár csodás időszak a gyerekek számára, a szabad levegőn töltött idő számos veszélyt is rejteget. Az állandó felügyelet elengedhetetlen, hiszen a játszótereken, strandokon és a kertben is magasabb a balesetek kockázata, ha odakint épp tombol a kánikula.

A gyerekek hajlamosak olyan dolgokat művelni, amelyek által nem csak önmagukat, de társaikat is veszélybe sodorhatják. Állíts fel szabályokat és néha légy kissé szigorú, hiszen a gyerek biztonsága a legfontosabb és ezáltal előzheted meg a nyári időszakra jellemző baleseteket.

 

Kiszáradás, leégés és napszúrás – a nyár jellemző balesetei

kiszáradás gyakoribb és sokkal veszélyesebb csecsemők és kisgyerekek esetében, mivel a kicsik szervezete érzékenyebben reagál a folyadékvesztésre. Játék közben a gyerekek kimelegednek, azonban a szomjúságérzet – ennek következtében pedig a folyadékpótlás – sok esetben elmarad. A nyári időszakban a hipertóniás dehidratáció a jellemző, amelyet a nagy meleg okozta fokozott verejtékezés és csökkent vízfogyasztás idéz elő. A kiszáradás megelőzése érdekében mindig figyelj oda, hogy gyermeked rendszeresen, és megfelelő mennyiségű vizet, teát és gyümölcslevet fogyasszon!

A gyerekek bőre vékonyabb és érzékenyebb mint a felnőtteké, ezért fokozott fényvédelemre van szükségük ha a napon tartózkodnak. Az ő esetükben már egy rövidebb idejű tartózkodás a déli napsütésben is súlyos égést eredményezhet, ezért megelőző intézkedés céljából használj magas faktoszámú naptejet vagy krémet, amelyet kifejezetten babák és gyermekek számára fejlesztettek ki.

A kicsik órákig el tudnak játszani a tűző napon, ezért ők fokozottan ki vannak téve a napszúrás veszélyének. Ennek elkerülése érdekében gyermeked mindig viseljen valamilyen világos színű kendőt, napellenzős sapkát vagy kalapot , amelyik nem csupán a feje búbját, hanem arcát és tarkóját is megvédi a közvetlen napsugárzástól. A napszúrás mellett a túlmelegedés is komoly veszélyt rejt, mivel kiszáradást és akár súlyos rosszulléteket, hőgutát is eredményezhet a túlzásba vitt napon tartózkodás. A vízparton szintén magasabb a napszúrás kockázata, mivel a napsugarak a víz felszínéről visszaverődnek.

 

A gyerek biztonsága a játszótéren

Mindig legyen jelen egy felnőtt! A legbiztosabb módszer arra, hogy egy esetleges balesetet elkerülj az, ha a gyerekre egy felnőtt vigyáz. Nem csupán szemmel tartani kell a kicsit, hanem mindig készenlétben állni, ha valamilyen okból segítségre lenne szüksége. A gyerek számára is megnyugtató érzés egy felnőtt jelenléte, valamint ezáltal jobban odafigyel cselekedeteire, és kevesebb olyan dolgot fog tenni, ami a felnőttek szemében nem helyes vagy amit “nem szabad”.

Válassz biztonságos környéket! A játszótér kiválasztásakor egy sor tényezőt érdemes figyelembe venned, amelyek között a környék biztonsága is fontos szerepet játszik. Egy forgalmas útszakasz, az éles szélekkel rendelkező, rozsdás játszótéri játékok veszélyt jelenthetnek gyermekedre. Mielőtt játszóhelyet választasz, nézz körül alaposan a helyszínen. Magyarázd el gyermekednek, hogy kizárólag a kijelölt helyen játszhat, és semmilyen körülmény között nem hagyhatja el a játszóteret.

Veszélyes hinták és csúszdák. Tanítsd meg gyermekednek, hogyan használja biztonságosan a játszótéri játékokat. Tanulja meg tiszteletben tartani, ha éppen más hintázik vagy egy játszótársa is le akar csúszni a csúszdán, mivel ellenkező esetben akár komoly sérülések is történhetnek. A mászóka kedvező hatással van a gyerekek felfedező-képességére, valamint a mozgásfejlődésre, azonban számos veszélyt is rejt magában.

 

nyári veszélyek
Nyári veszélyek: mire kell odafigyelni a gyerekek esetében?

 

Biztonság strandon és vízparton

A meleg nyári hónapok alatt szinte minden gyermek ideje egy részét a vízparton, strandokon vagy a kerti medence közelében tölti. Melyek azok a biztonsági intézkedések, amelyek segítenek megelőzni a baleseteket?

• Úszólecke gyerekeknek. Fontos, hogy a  gyereket megtanítsd úszni, a későbbiekben ez hasznára válik majd. Amíg a kicsi nem tud biztonságosan fennmaradni a víz felszínén, a sekélyebb vízben is adj rá úszógumit, mentőmellényt vagy más hasonló segédeszközt. A kisebb gyerekek mellett mindig legyen egy felnőtt, aki felügyel rá! Ha a strandon van külön gyermekmedence, akkor lehetőség szerint használjátok inkább azt.

• Egymás iránti tisztelet. Magyarázd el gyermekednek, hogy miért illetlenség és veszélyes más gyerekekre ráugrani vagy lökdösődni a medencében. Arra is tanítsd meg, hogy soha ne színleljen fulladozást vagy rosszullétet a vízben, ne kiabáljon segítségért, ha nincs rá szüksége, hiszen ha valóban bajba kerül, akkor nem fogják őt komolyan venni!

• Mesélj gyermekednek az esetleges balesetekről! A strandon vagy vízparton a játék sokszor veszélyes lehet, a gyerekek pedig szinte vonzzák a baleseteket. Kérd meg őt, hogy barátaival kerüljék a “ki bírja tovább levegő nélkül a víz alatt” típusú játékokat, a medencékben pedig  ne dugja az ujjait, kezét vagy lábát vagy a lefolyócsatornába.

• Vízparti nyaralás. Ha folyó vagy tóparton töltitek a nyarat, mindig figyelj oda a környezetre. Soha ne engedd, hogy beleugorjon a vízbe, amíg nem győződtél meg arról, hogy nincsenek kövek, sziklák, farönkök és más hasonló veszélyes tárgyak a mélyben. Ha tengerpartra utaztok, soha ne hagyd a gyereket olyan helyen úszni, ahol a hullámok nagyon nagyok vagy az áramlatok kiszámíthatatlanok.

• Az elsősegélyt megtanulni gyerekeknek sem nehéz! Hasznos lehet, ha egy nagyobb gyerek tisztában van az elsősegélynyújtás alapfogalmaival, hiszen sohasem tudhatod mikor segíthet megmenteni egy társa életét.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search