A baba és az úszás

 In Csecsemők és újszülöttek

baba úszik
Mindnyájan láttunk már csecsemőt medencében lubickolni, de ez nem azt jelentette, hogy úszott is, csupán élvezte a vizet és a pancsolást.

A csecsemőknek nagyobb a testzsír százalékuk, ezért sok szülő azt hiszi, hogy a gyermeke tud úszni. A kisgyermekek csak nagyon komoly felügyelet mehetnek be a medencébe, tóban vagy a tengerbe.
 
Játsz a kisgyerekkel a vízben, de ne hagyd soha egyedül, még akkor sem, ha kis mentőmellény vagy úszógumi van rajta és minden esetben legfeljebb egy karnyújtásnyira távolodj el tőle.

A vizi programok segítik a baba fejlődését

Azoknak a szülőknek, akik a kisgyermeküket különböző típusú vizi programokra íratják be, tudniuk kell, hogy ezek nem hagyományos úszásoktatások, viszont ennek ellenére nagyon szórakoztatóak lehetnek.

Ezen "úszóleckék" alkalmával a csecsemőt kötelező egy felnőtt kísérje a medencében. A babának lehetősége nyílik megszokni, hogy szeresse és élvezze a vizet, valamint felkészíti egy jövőbeli úszóoktatásra, amely csak kb. 4-5 éves korában fog elkezdeni.

Ezek ösztönző programok a csecsemő számára, ezért a szülőknek szabad kényszeríteni a gyereket, hogy víz alá tegye a fejét akaratán kívül  vagy bármi olyat csináljon, amit eleve nem szeretne. A program kellemes kell legyen úgy a szülőnek, mint a gyermeknek sok játékkal, énekkel és mókával összekötve.

Attól függetlenül, hogy a babád részt vett-e vagy sem hasonló tanfolyamon, a szülőként állandóan felügyelned kell a őt, akár a medencében, akár a fürdőszobai kádban van.

Bár sokan azt hiszik, hogy ezek a programok megtanítják úszni a csecsemőt, ez azonban nem garantált, de az viszont biztos, hogy megszeretteti a vizet a gyermekkel és soha többet nem fog tőle félni, mint egy olyan társa, aki nem vett részt ilyen típusú programon.

Ezek a vizi programok megtanítják a szülőket a biztonsági intézkedésekre, amelyekre szükségük van, mikor a gyermekük a vízben tartózkodik – ez egy rendkívül fontos dolog, mert a csecsemék és kisgyerekek vízbe fulladása gyakori halálnak számit az Egyesült Államokban, illetve más melegebb éghajlatú országban is.

Ha mindketten vigyáztok – te és a gyermeked egyaránt – élvezhetitek a vizet bárhol és bármikor.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search